Az Alaska Airlines repülőgépe 35 perccel az indulás után visszatért Portlandbe. Az incidens során senki sem sérült meg.


Nem szállhatnak fel az Alaska Airlines Boeing 737 Max 9 típusú utasszállítói, miután a cég egyik ilyen repülőgépének a törzséből menet közben szakadt ki egy darab, írja a BBC. A légitársaság döntése 65 gépet érint, amiket az átvizsgálás befejezéséig a földön tartanak.

Az Alaska Airlines Kaliforniába tartó járata 35 perccel az indulás után visszatért Portlandbe, mert menet közben, közel 5000 méteres magasságban kiszakadt a gép törzsének egy darabja, rajta egy ablakkal és az egyik vészkijárattal. A légitársaság közölte, hogy a gépen tartózkodó 177 utas és a személyzet is épségben ért földet a történtek után.

Az utasok közül többen is készítettek felvételeket a kilyukadt törzsű gépről. A hatalmas lyukon keresztül jól látszik az éjszakai égbolt, valamint az alattuk elterülő város fényei. A fotók alapján az érintett terület a gép hátsó harmadában, a szárny és a hajtóművek mögött volt.

A lyukas oldalú, több kilométeres magasságban száguld repülőgépről készült felvételt itt lehet megnézni:

A Boeing 737 Maxot a „történelem legtöbbet vizsgált közlekedési repülőgépeként” tartják számon a már eddig is számtalan biztonsági probléma és vizsgálat után. A típust 2019 márciusában másfél évig tartották földön világszerte, miután kettő is hasonló körülmények között lezuhant, és a fedélzeten tartózkodók meghaltak.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!