Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete - írja az MTI.

A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen kiemelte: a fertődi kastély a kormány számra nem csupán turisztikai látványosságot jelent, hanem a nemzeti örökség egyik ékkövét, a kulturális élet egyik zászlóshajóját és a nemzetközi zenei élet egyik bázisát is, majd arról beszélt, hogy az épületegyüttes Európa-szerte is egyedülálló, pompájában, méretében és jelentőségében talán a versailles-i és a schönbrunni kastély ér fel vele.

György beszédében felidézte:

Esterházy "Fényes" Miklós révén 1766 és 1790 között Fertődön Európa uralkodói udvarházainak pompáját és kulturális gazdagságát lehetett megtalálni, a kormány célja pedig, hogy Eszterháza olyan központtá váljon, ahol a látogatók ebbe a korszakba csöppenhetnek majd vissza.

A politikus hangsúlyozta: a fejlesztések révén nemcsak megújított környezetet találnak a látogatók, hanem komplex turisztikai programokat is, mert a cél mindenhol az, hogy a beruházásokkal érintett területek ne csak kulturális, hanem gazdasági vonzáskörzetté is váljanak.

Filep István / MTI Résztvevők a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnya fejlesztésének indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában, az előtérben Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana.

Az eseményen Barcza Attila, a Fidesz-KDNP Sopron és térsége országgyűlési képviselőjelöltje is feltűnt, aki a 2010 után indult fejlesztéseket méltatta, sőt, a hirtelen kampányrendezvénnyé vált esemény szellemében hozzátette:

olyan mérföldkő előtt állunk, ahol el kell érnünk, hogy ugyanazon az úton tudjunk tovább haladni, ami lehetővé teszi a térség gazdag fejlődését és előrelépését.

Egresitné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője zárásként arra emlékeztetett, hogy tavaly február 5-én indult el a kastély középrészének 4,5 milliárd forintos turisztikai fejlesztése, aminek részeként május végén megnyitották a felújított rózsaházat, július 18-án pedig átadták a kastély nyugati szárnyának felújított földszinti részét, amelyben három kiállítás kapott helyet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!