Józsefváros korábbi fideszes polgármestere, Sára Botond 83 nap ki nem vett szabadsággal rendelkezik, amely után bruttó 3,8 millió (nettó 2,53 millió) forintra jogosult - derül ki a kerület jövő csütörtöki ülésére készült előterjesztésből, amit a napi.hu szúrt ki.

Sára Botondon kívül

  • Sántha Péterné leköszönő alpolgármesternek is jár szabadságmegváltás, méghozzá 87 nap, amelynek "értéke" bruttó 3,59 millió forint (nettó 2,39 millió).
  • Görhöny Ádám alpolgármesternek 31 napja maradt, ezért bruttó 1,31 milliót (nettó 873 ezer) kap majd az önkormányzattól

A három városvezető összesen bruttó 8,7 milliót kap, amelyet még terhel mintegy 1,5 millió forint munkaadói járulék. Ezt a több mint 10 millió forintot az általános tartalékból fedezi majd az önkormányzat.

Nemrég épp mi írtuk meg, hogy több mint hárommillió forintot kap Balatonboglár fideszes polgármestere a bent ragadt szabadságaiért.

Több mint hárommillió forintot kap a fideszes polgármester a bent ragadt szabadságaiért, pedig papíron az összeset kiírta

Balatonboglár vezetője azt írta, feladatai végül nem tették lehetővé, hogy a betervezett szabadságait kivegye.

Hasonló történt egyébként még Érden is, közel hétmillió forint értékben.

Kiemelt kép: Sára Botond (Fidesz-KDNP) józsefvárosi polgármester beszédet mond a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében újjáépített játszótér átadóünnepségén 2019. október 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!