Egy 200 millió forint értékű építési telekhez és csaknem félmilliárd forintot érő iroda- és lakóingatlancsomaghoz jutott a pécsi önkormányzat azután, hogy átvilágították a város korábbi, Fidesz-KDNP vezetés alatti gazdálkodását - tudta meg a Népszava.


A napilap arról számolt be, hogy az ellenzék a 2019-es győzelme után részletesen átvilágították az előző, kormánypárti városvezetés gazdasági ügyeit, beruházásait, és két esetnél is tudták érvényesíteni érdekeiket.

  • Az egyik esetben az derült ki, hogy arról a cégről, amely évekkel korábban megnyert egy belvárosi telket, kiderült, hogy nem tudja megépíteni azt a házat, amelyben irodát ígért a városnak. Az ellenzék győzelme után elindított átvilágítás kiderítette, hogy a győztes cégnek esélye sincs a házat megépíteni. Ezt a vállalkozás tulajdonosa is elismerte, és a közelmúltban a telket visszaadta az önkormányzatnak. A szakértők szerint a telek jelenleg hozzávetőleg 200 milliót ér.
  • A másik ügy még 2008-ban startolt, akkor a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH Zrt.) 99 százalékos többségi tulajdonnal és 1 százalékos vállalkozói hányaddal létrehozott egy projektcéget, ami a város egyik többezer négyzetméteres belvárosi telkén társasházak építésébe fogott. Később a külső vállalkozó 99 százalékos tulajdonába került a projektcég, s a vállalkozó az elmúlt tíz évben meg is épített, és saját hasznára értékesített több társasházat, ám az önkormányzat nem jutott hozzá egy négyzetméternyi megépített ingatlanhoz sem. A PVH új vezetése követelte a szerződés teljesítését, a projektcég 500 millió forint értékben átadott ingatlanokat a városnak.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!