Ne higgyünk annak, aki azt mondja, nem érdemes Velencét meglátogatni, mert tele van turistával. Aki ilyet mond, csak azért teszi, hogy ő maga legközelebb is kényelmesen elférjen a városban.
Velencét legszívesebben minden magyarnak felírnám receptre. Közel van hozzánk, elviselhetetlenül, megszokhatatlanul szép, és felfoghatatlan sűrűségben találkozhatunk ott az európai képzőművészet remekműveivel. Ahogy én nyaralok (vagy telelek), az különben maga a négyzetre emelt sznobéria, de ha ennek valahol van létjogosultsága, az esküszöm, hogy pont Velence.
A karneváli időszakban utaztam, hétköznapokon, ami praktikusan annyit jelent, hogy láttam már maszkos, felcicomázott népeket a Castello negyedben, de a főprogramok épp nem arra a pár napra estek. Ilyenkor, ha az ember igazi karneváli hangulatra vágyik, akkor nagyon gazdagnak kell lennie, hogy egy vagyonért jelmezt béreljen, majd egy újabb vagyonért belépőt fizessen egy karneváli bálba, amit valamelyik palotában tartanak. Ettől a gondolattól pedig nem csak azért voltam maradéktalanul rosszul, mert átlag magyar utazóként esélyem sem volt ezt megtenni, hanem azért is, mert ez – véleményem szerint – maximálisan ellentmond a karnevál eredeti szemléletének, amely a jelmezek és maszkok segítségével épp elfedni volt hivatott a társadalmi különbségeket. A rongyrázás helyett ajánlok inkább tíz programot Velencében vékonyabb pénztárcákhoz.
1. Közlekedjünk a szárazföldön!
Az csak egy dolog, hogy egy félórányi gondolázás nyolcvan és száz euró között mozog, az meg egy másik, hogy egyetlen vaporettós út, ami tulajdonképpen a helyi tömegközlekedés, kilenc és fél euróba kerül. Teljes, totális agyrém, illetve az lenne, ha Velence nem lenne összességében kicsi. A két legtávolabbi pontja körülbelül egy óra gyalog, ha az ember figyeli, mit mutat a Google térkép. De ha épp nem sietünk sehová, akkor érdemes a telefont zsebre rakni, és csak ténferegni a városban, aztán újra és újra előkapni, mert mindent le kell fotózni. Velence ugyanis minden szegletében meseszép, és csak akkor turistás, ha akarjuk, hogy az legyen. Nekem különben semmi kínom a többiekkel, ugyanazért vannak ott, mint én, és nyüzsgővé, élővé teszik az utcákat. De ha valakit ez zavar, akkor elég csak pár utcával arrébb mennie, és máris kedvére kóvályoghat egyedül. Szintén rajongásom tárgyát képezi a mindent átható velencei csatornaszag, ami különben télen kevésbé intenzív.
2. Gondolázzunk traghettóval!
Ha valaki szeretné olcsón kipróbálni a gondolát, akkor érdemes a traghettót választania. Mivel a Canal Grandén viszonylag kevés híd van, ezért a csatorna több pontján közlekednek olyan gondolák, amik átvisznek az egyik partról a másikra két euróért. Traghetto összesen hét helyen van a Canal Grandén, a megállókat pedig ismeri a Google térkép, sőt, ha messze vagyunk a hidaktól, fel is ajánlja is őket.
3. Menjünk múzeumba!
Miután a vaporetto kihagyásával megspóroltunk egy csomó pénzt, elherdálhatjuk azt fűtött múzeumokra. Nagyon kevés olyan város van, ahol ennyire érdemes lenne múzeumba menni. A leghíresebb a Dózse palota, de messze az a legköltségesebb is, és – legalábbis szerintem – nem az a legjobb. Ha a velencei festészet érdekel minket – és miért ne érdekelne minket például Tintoretto vagy Giorgione –, akkor az akadémia galériáját (Gallerie dell'Accademia) érdemes választani összesen 14 eurós belépővel, ha pedig a huszadik század művészete áll hozzánk közelebb, akkor irány a Guggenheim-gyűjtemény, ahol egymást érik Picasso, Chagall, Kandinszkij, Dalí és Pollock képei – a belépő 16 euró.
4. Hallgassunk zenét, és tapsoljunk rossz helyen!
A San Vidal templomban egy héten többször is hallgathatunk Vivaldit. A zeneszerző velencei születésű, élete nagy részét is ebben a városban töltötte, így joggal érezhetik úgy a San Vidalban koncertező Interpreti Veneziani zenekar tagjai, hogy ők a legmélyebb értői Vivaldi életművének. Miközben egyáltalán nem biztos, hogy igazuk van, elképesztő arroganciával vannak jelen a színpadon, és kezelik le az általuk műveletlennek gondolt turistákat. Egy velencei templomban Vivaldit hallgatni tényleg jó, ezért is ül egy csomó kevésbé rutinos koncertre járó a nézőtéren. Ha nem így lenne, az Interpreti Venezianinak közel ennyi fellépése és bevétele nem lenne, ezért olyan abszurd, hogy a zenekari tagok pofákat vágnak, amikor a nézők két tétel között tapsolni kezdenek. Majd eljön a pont, amikor a műmájer zenekarvezető, aki úgy csellózik, mintha folyamatos epilepsziás rohamban szenvedne Bach és Vivaldi műveitől, nem bírja tovább, és közli a közönséggel, hogy nem tapsolhatnak két tétel között. Az edukáció egyébként működik, a közönség elszégyelli magát, én pedig különös vágyat érzek arra, hogy elkezdjek csakúgy összevissza tapsolni vagy két tétel között az ’O Sole Miót dalolni, ám végül csak pofákat vágok én is.
5. Látogassunk meg egy valódi maszkkészítő műhelyt!
A Velencében vásárolható maszkok nagy része olcsó kínai bóvli. Ha valódi, kézzel készített velencei maszkokat szeretnénk nézegetni, akkor érdemes célirányosan haladunk. Több maszkkészítő műhely is van a városban, ezek jó részében az eladók testükkel és vérükkel védelmezik a maszkokat a veszélyesnek bélyegzett turistáktól: nem szabad hozzányúlni, nem szabad fotózkodni bennük, még csak lefotózni sem szabad őket. Nem úgy a Ca'Macana nevű helyen, ahol nyugodtan lehet próbálgatni őket, és ahol annyi maszkos szelfit lövünk ki a nagyvilágba magunkról, amennyit nem szégyellünk. Rengeteg kreatív, izgalmas darab van a boltban, de engem leginkább a tradicionális karneválmaszkok érdekeltek: az egyszerű fehér férfi maszk, a bauta és a fekete női, a moretta. Szerettem volna venni egy moretta maszkot, de amikor felpróbáltam, és a tükör elé álltam, rájöttem, hogy miért nem annyira népszerű ez a forma manapság: konkrétan úgy néztem ki benne, mint egy BDSM pornó egyik szereplője, úgyhogy inkább óvatosan visszatettem a helyére.
6. Délután együnk cicchettit a Canareggio negyedben!
Fontos tudni, hogy februárban Velencében is marha hideg van. Viszont, ami eltér attól, amit itthon tapasztalunk: tiszta időben délután egy és négy között a nap felmelegíti az utcákat, pár órára tavasz lesz. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy ott hagyjuk a nyüzsgő Castellót, és ellátogatunk a Cannareggio nevű negyedbe, az egyik csatorna partján leülünk egy kis borozó (a velenceiek úgy mondják: bàcaro) napos teraszára, és eszegetünk egy kis cicchettit. A chiccetti a velencei tapas: kis kenyérkék változatos halas (vagy nem halas, de én a halast szeretem) feltétekkel. Ha szerencsénk van, másfél euró egy darab, ha nincs, akkor három, de Cannareggio sikátoraiban többször van szerencsénk, mint más kerületekben. A cicchetti mellé prosecco vagy helyi bor (ombra) fogyasztandó, esetleg Aperol vagy Campari spritz. A két kedvenc helyem az A La Vecia Papussa és az Al Timon, de ha legközelebb arra járok, nem ér stoppolni az asztalokat.
7. Próbáljuk ki a velencei farsangi fánkot!
A velencei farsangi fánkot úgy hívják, hogy frittelle. Hasonlít a mi fánkunkhoz, csak jóval tömörebb a tésztája, és mazsola van benne. Karneváli időszakban az összes cukrászdában lehet vásárolni. Néha megtöltik nutellával vagy pisztáciakrémmel, olyankor már nem nevezik frittellének, de mit számít a név!
8. Látogassuk meg Velence legkülönlegesebb könyvesboltját!
Van Velencében az acqua alta nevű jelenség, amikor elönti a várost a víz. Jól néz ki, de a helyieknek rengeteg bosszúságot okoz, többek között ez az oka annak, és nem a sok turista, hogy a velenceiek közül sokan úgy döntenek, hogy elköltöznek a városból. A Libreria Acqua Alta pedig egy könyvesbolt, ami arról kapta a nevét, hogy egyszer teljesen elöntötte a víz. Udvarában ma is ott vannak a égi elázott könyvek, amiket jelenleg a turisták szelfiző lépcsőnek használnak. A bolthoz tatozik több gondola is: bent egy kiszuperált gondolán tárolják a könyveket, a bolt előtt, a vízen is áll egy, ahova beülhetünk egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit, aztán át kell adnunk a helyünket a többi sorban állónak. A boltban elsősorban olasz nyelvű antikváriumi könyveket vásárolhatunk, de ha nem tudunk olaszul, akkor is sok izgalmas dolgot találunk: Velencéről szóló angol útikönyveket, posztereket, printeket, régi képeslapokat. Ajándékokat érdemesebb itt választani, mint a szuvenírboltokban.
9. Vacsorázzunk a Campo Santa Margherita környékén!
A Campo Santa Margherita környéke élhető és emberközeli. Ez a tér az egyetem szomszédságában van, így rengeteg fiatal jár az ottani bárokba. Nyáron megtelik a tér élettel, de télen is érdemes meglátogatnunk, már csak azért is, mert jó minőségben és értelmezhető áron vacsorázhatunk errefelé, és ez Velencében, ami tényleg ezer meg egy szempontból hatalmas turistacsapda, nem utolsó szempont.
10. Aludjunk ott!
A város vezetősége évek óta tervezi, de még mindig nem vezette be a velencei belépőt. Több mint valószínű azonban, hogy tavasztól pénzért (olyan 10 euró körüli összegért) látogathatja majd az a várost, aki reggel jön és este elmegy. De én különben is azt tanácsolnám mindenkinek, hogy aludjon Velencében, még akkor is, ha a szállásoknak elég borsos az ára. Az olasz városokat este lehet igazán megismerni, mert az olaszok olyankor szeretnek az utcán sétálgatni, együtt lenni. Ebben pedig semmi különbség nincs az északi és a déli régiókban élők között.
+1. Készüljünk fel az utazásra!
Hasznos dolog elolvasni ilyen 10 tippes cikkeket, mint ez, és lehet mérsékelten felkészült turisták YouTube videóit nézegetni a témában, én mindkettőt előszeretettel csinálom egy-egy utazás előtt. De ennél sokkal jobb olyan emberek útleírásait, naplóit olvasni, akik ezerszer többet tudnak egy adott helyről, mint mi. Ajánlok is két jó szöveget Velencéhez, az egyik Bánki Éva Telihold Velencében című kötete, amely félúton van a kultúrtörténet és az úti beszámoló között, a másik Sediánszky Nóra Velence útvesztői című útikönyve, amely részletes útvonalleírásokat tartalmaz közvetlen, olvasmányos stílusban.
