Nem egyszeri botlás volt Klausmann Viktornál, a Fidesz gyöngyösi polgármesterjelöltjénél, hogy tartozást hagyott hátra cégvezetőként, a céget pedig hivatalból törölni kellett - derül ki a cégbírósági adatokból. A Szerencsejáték egykori műsorvezetőjét zavaros cégügyek veszik körül.


Nemrég számoltunk be arról, hogy Klausmann tulajdonosa és ügyvezetője volt a Magyar Sportakadémia Kft.-nek, amikor 2012-ben az ÉMÁSZ áramszolgáltató lefoglaltatta a céges tulajdonrészt, vélhetően tartozás miatt. Aztán 2015 elején a NAV kezdeményezésére kényszertörlési eljárás alá került a cég, októberben a bíróság ki is mondta a cég kényszertörlését. Mivel köztartozást hagyott hátra a cég, elrendelték, hogy Klausmann öt éven keresztül nem lehet gazdasági társaságban többségi vagy kizárólagos tulajdonos, illetve nem lehet annak vezető tisztségviselője. Klausmann reagált cikkünkre, de csak annyival, hogy egyik vállalkozásuk nehéz helyzetbe került, arról nem tett említést, hogy más, általa vezetett vagy tulajdonolt cégeknél is akadtak gondok.

Ehhez képest minimum furcsa, hogy Klausmann ezt követően két másik cégben is ügyvezető maradt. A MediaMind Kommunikáció Kft.-nek a 2009-es alapításától 2016 tavaszáig volt az ügyvezetője, a Sport Future Kft. szintén az ő ügyvezetése alatt állt 2017 végéig, és mind a mai napig résztulajdonos a cégben.

A polgármesterjelöltnek 2015 októberében, a cégvezetéstől való ötéves eltiltásának kezdetén távoznia kellett volna e két cég ügyvezető pozíciójából is. Azzal, hogy nem tette, szabályt szegett, és a cégbíróság sem intézkedett.

Megkerestük Klausmannt, aki kitérő választ adott arra, hogy a Sport Future Kft. ügyvezetését miért csak közel két évvel az eltiltását követően adta le, a másik cég esetében pedig válaszának lényege, hogy nem ő a hibás, hanem valaki más.

Azt írta, hogy a Sport Future Kft. esetében az új ügyvezető kinevezéséig és cégbejegyzéséig a NAV-bevallásokat benyújtotta - azért, hogy a társaság jogszabályi kötelezettségeinek eleget tegyen és kár ne érje -, azokat a NAV az új ügyvezető nyilvántartásba vételéig tőle befogadta, az ügyvezetését szabályszerűen átadta. De hogy ez miért csak két év után történt meg, arra nem írt semmit.

A MediaMind Kft.-nél azzal védekezett, hogy "ügyvezetői pozíciójáról 2010-ben lemondtam, erről a társaság tagjait értesítettem. Azóta a cég nevében jognyilatkozatot nem tettem (nem is tehettem), számlát nem állítottam ki, nem fogadtam be, adóbevallást nem írtam alá. Sajnálatos módon a társaság tulajdonosai a lemondásom kapcsán szükséges intézkedéseket elmulasztották megtenni. A mulasztás őket terheli, nem engem".

Ugyanakkor a MediaMindnak a résztulajdonosa egy olyan cég volt a kérdéses időszakban (a Clever Communication Kft.), amelynek Klausmann sokáig tulajdonosa és ügyvezetője volt. Klausmann ugyan 2012-ben valóban eladta a Clevert egy Váczi András nevű magánszemélynek, egyben ő lett az ügyvezető is. Váczi azonban Klausmann egy másik cégénél is feltűnt később. A vállalkozást 2016-ban pont azért törölte a cégbíróság, mert nem volt megtalálható a székhelyén, az ügyvezető-tulajdonos sem volt fellelhető, és sorjáztak a végrehajtások a cég ellen tartozások miatt. Váczit is öt évre eltiltotta a bíróság a cégvezetéstől. És bár Klausmann jól ismeri Váczit, ezek szerint nem tudta rávenni, hogy tegye meg a szükséges cégbírósági bejelentéseket.

Emellett több, Klausmann által egykor vezetett vagy tulajdonolt cég is köztartozásokat halmozott fel.

  • A MediaMind Kommunikáció Kft.-nek az ügyvezetése alatti időben felfüggesztették, majd törölték az adószámát, a NAV 2010-ben lefoglalt tulajdonosi részesedést, 2013-ban pedig a NAV hátralékkezelési osztálya végrehajtást indított a céggel szemben.
  • A Sport Future Kft.-nél három, NAV által indított végrehajtás esett a Klausmann ügyvezetése alatti időszakra.
  • A Clever Communication Marketingkommunikációs Kft.-nél (amelyet azóta törölt a cégbíróság) a Fidesz mostani polgármesterjelöltje 2012 februárjáig ügyvezető, és novemberig tulajdonos is volt, ezen időszak alatt több végrehajtás is indult a céggel szemben (négy, közjegyző által indított végrehajtást és egy, NAV által indítottat mutat a cégadatbázis), és a cég adószámát is törölték ezen időszak alatt.
  • A Klausmann Consulting Kft.-nek rövid ideig ügyvezetője, de sok éven át résztulajdonosa volt annak 2009-es kényszertörléséig, több végrehajtás, tulajdonosi részesedés lefoglalása is történt ezen időszak alatt.

Ezekre a következő magyarázatokat írta a polgármesterjelölt:

  • A MediaMind Kft. esetében "az adóhatósági végrehajtásról és egyéb ön által említett ügyekről lemondásom okán információt adni nem tudok önnek".
  • A Sport Future Kft.-nél a három adóhatósági végrehajtásról azt írta, hogy "az esetleges lejárt áfatartozásokat - azok kiegyenlítéséig - a NAV végrehajtásként jegyezteti be a cégjegyzékbe. A társaság tartozásai minden esetben - késedelmi kamataival és pótlékaival együtt - megfizetésre kerültek. A társaságnak semmilyen köztartozása nincs. A Sport Future Kft kicsi, de sikeres és nyereséges cégként működik".
  • A Clever Communication Kft.-t sújtó adóhatósági, illetve közjegyzők által indított végrehajtásokról információval nem rendelkezik, állította Klausmann, mondván, a cég ügyvezetéséről 2012 februárjában lemondott, akkor eladta többségi tulajdonrészét is, és csak kisebbségi tulajdonrészt tartott meg, azt is csak 2012 novemberéig.
  • A Klausmann Consultingnál látható végrehajtások és tulajdonrész-lefoglalások kapcsán annyit írt, hogy rövid ideig volt ügyvezetője (de azt nem említette, hogy öt éven át, a cég 2009-es törléséig tulajdonos is volt), és tíz éve megszűnt a cég, ezért érdemi információkkal nem rendelkezik. "Amit egyértelműen tudok az az, hogy a cég pénzeszközei fedezték a megszüntetési eljárás költségeit, ezt követően semmilyen egyéb hivatalos intézkedés nem történt. A társaság megszűnését követően köztartozása nem maradt."

Kiemelt kép: Klausmann Viktor a Fidesz gyöngyösi polgármesterjelöltje. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!