A rendszerváltás táján ugyan már nem volt általános a hatósági ár, amelytől nem lehetett eltérni, de az alapvető termékek és szolgáltatások árait még központilag szabták meg. És amikor eljött a január, az egész ország azt figyelte, minek az ára emelkedett és mennyivel.
A Minisztertanács közleményét a központi árintézkedésekről és a szociálpolitikai juttatásokról mindig a Kossuth Rádióban olvasták be. Az 1989. január 8-i híradás szerint az árak akkor átlagosan 16-18 százalékkal emelkedtek, de például a tejtermékeké 40 százalékkal nőtt. Egy liter tej 12 forint 90 fillérbe került, és már rég túl voltunk a hosszú éveken át változatlan 3,60-as kenyéren: egy kiló kenyeret 12 forintért, egy zsemlét 1 forint 30 fillérért adtak.
Harminc év alatt ezen alapvető cikkek árai közül néhány a nyugdíjakhoz, bérekhez hasonló mértékben emelkedett, de voltak olyan termékek is, amelyek ára kevésbé vagy jobban kilőtt. A tej ára például csaknem hússzorosára, a kenyéré és a levélfeladásé 27-szeresére nőtt, a BKV-jegy pedig több mint 50-szer kerül többe, mint harminc éve. A húsféleségek árai mérsékeltebben emelkedtek, a gépsonkánál, a karajnál és a csirkénél tízszereződött az ár, a kristálycukor pedig kevesebb mint nyolcszoros drágulást mutat három évtized alatt.
Az 1989-es közleményből kiderült, hogy a központi áremelés miatt összességében 800 forinttal nőhettek az egy főre jutó havi kiadások. Ezt kompenzálták, az addigitól eltérő módon és persze korántsem teljesen. A korábbi százalékos mértékkel szemben 1989 elejétől egységes összeggel, havi 360 forinttal emelték a nyugdíjakat és a járadékokat, márciustól pedig további 100 forinttal. Ez kedvezhetett a kisnyugdíjasoknak, de a nyugdíjemelés messze nem fedte le az áremelkedés által ütött 800 forintos lyukat.
Kíváncsiak voltunk, hogy az elérhető adatok, statisztikák alapján mi változott a rendszerváltás után harminc évvel a mindennapjainkban, anyagilag milyen utat járt be az átlagos magyar polgár. Aki már akkor is felnőtt volt, talán nosztalgiával gondol fiatalkorára, a rendszerváltás körüli időkre, fejben kicsit megszépítve a hétköznapokat. De nézzük, mit mutatnak a számok!
Megsokszorozódott a jövedelmünk
Az átlagnyugdíj 6683 forint volt 1990-ben, több, mint az abban az évben bevezetett minimálbér, amely nettóban 4518 forintot jelentett, míg a nettó átlagkereset 8280 forint volt. Az átlagnyugdíj bő hússzorosára emelkedett a 30 év alatt, a nettó béreknél 24-26-szoros volt a növekedés.
Elámulhatunk azon, hogy milyen ütemesen nőttek a jövedelmeink, de azért azt se feledjük el, hogy Magyarország még mindig az EU sereghajtói közé tartozik ilyen szempontból, és a régión belül is lemaradásban vagyunk, mert máshol jobban emelkedtek a jövedelmek. Azt is figyelembe kell venni, mennyi volt időközben a pénzromlás. Ha az 1988-as évet vesszük alapnak, akkor a statisztikai adatokból az számítható ki, hogy a rendszerváltás előtti 100 forintot harminc év inflációja 1989,5 forintra hígított, vagyis csaknem hússzorosára nőttek az árak 2019-re. Ez azt jelenti, hogy az átlagnyugdíjak reálértéke összességében alig nőtt, és azt is, hogy az impozáns béremelkedés nagyobb részét is elvitte a pénzromlás.
Bugyiban érkezett a leva
1988-ig a magyarok háromévente mehettek csak turista útlevéllel nyugatra, és korlátozták a kivihető valuta mennyiségét, 50, 70, később 100 dollárban. A valutalapra kellett hivatalosan bejegyezni, ki mennyit vett fel a valutakeretből. A többi szocialista országból hozzánk érkezőknél pedig maximálták, mennyi saját valutát válthatnak át forintra. Azokban az időkben - ha ma már hihetetlenül is hangzik - legalább annyira vonzó volt nekik nálunk vásárolni, mint a magyaroknak Bécsben. És ahogy mi próbáltunk dugivalutát kicsempészni, ők jóval több forintra váltani valót hoztak, mint szabad lett volna. Nekik nem volt valutalapjuk, azzal trükköztek, hogy többször álltak sorba a pénzváltásnál. Utazási irodában dolgozva a pénz szagáról lehetett sejteni a csempészés módját - nem volt ritka például a bugyiszagú lej, leva, rubel.
Zsemlére átszámítva jobban élünk, mint 30 éve
Az egy dolog, hogy 30 év alatt mennyivel nőttek a jövedelmek, de az is érdekes, hogy a hízó pénztárca mire volt elég. Megnéztük, hogy az átlagnyugdíjból, illetve a nettó átlagkeresetből milyen alapcikkekből mennyit lehetett volna vásárolni, ha az egészet az adott termékre költöttük volna.
Az derült ki, hogy az átlagnyugdíjból három termék kivételével többet tudunk vásárolni most, mint 30 éve, de fehér kenyérből, BKV-jegyből és levélfeladásból kevesebbre futná, mint 1989-ben. A nettó átlagkeresetekből egyedül BKV-jegyből tudunk kevesebbet venni, mint a rendszerváltás táján.
És végül következzen a zsemleindex. 1989-ben az átlagnyugdíjból több mint négyezer zsemlét lehetett volna venni, tavaly már kereken 5 ezer darabot. Nettó átlagkeresetből 30 éve 6300 zsemlére futotta volna, most pedig már majdnem 9 ezerre. Ha zsemlében számolunk, akkor kétségtelenül jobban élünk.
Kiemelt kép: Kölcsényi Zoltán / Fortepan
