"Szerintem felejtsük ezt az idei karácsonyt, azért, hogy legyen jövőre karácsony. Hogy ne arról szóljon a történet, hogy azokat gyászoljuk, akik azért mennek el, mert nem tartjuk be a szabályokat" - mondta Zacher Gábor toxikológus és mentőorvos az RTL Klub Reggeli című műsorában.


A szabályok be nem tartására Zacher tegnap este is látott példát, a Vörösmarty téren harmincan-negyvenen csoportosultak forralt bort iszogatva, maszk nélkül. Ő ilyenkor oda szokott szólni, hogy vegyenek fel maszkot, de ezt általában nem fogadják pozitívan a megszólítottak.

"Nem értem, hogy emberek hogy lehetnek ilyen stupidak, hogy nem fogják fel, ez tulajdonképpen az ő érdekük. Ebbe bele lehet halni" -figyelmeztetett az orvos.

Zacher szerint a koronavírushoz hasonló pandémiával még nem találkozott a modern orvostudomány, a spanyol nátha volt utoljára ehhez fogható, sok mindent pedig még mindig nem tudunk a betegségről.

Kérdezték a lélegeztetőgépekről is, amelyekről másokhoz hasonlóan ő is elmondta, hogy az ellátás gyenge pontja az emberi erőforrás lehet, hiszen a járvány közben a nem koronavírusos intenzív ellátás sem állhat le.

Az a 99,9 százalék, amit a miniszterelnök úr megjósolt, hogy annyi a valószínűsége, hogy nem fog bedőlni az egészségügy… Nem tudom, én az ötven százaléknak jobban hittem, amit pár nappal előtte mondott.

A "mindekit meggyógyítunk" ígéretet Zacher felelőtlennek tartja: "Ilyet nem lehet mondani, hogy senki ne aggódjon, ezt mondjuk el annak háromezer (valójában már több mint 4100 - a szerk.) ember hozzátartozóinak, aki belehalt" - mondta az orvos, aki arra buzdítja a kormányt, hogy zárja be a plázákat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!