A Blikk szólaltatotta meg az évek óta a közép-kínai Vuhanban élő Keresztes Zoltán zeneszerzőt, aki a Külügyminisztérium felhívása ellenére úgy döntött, hogy a koronavírus epicentrumaként számontartott városban marad.


Hatalmas pánik uralkodik a kórházak bejáratánál. A többségükben lázas, fertőzött betegek sírva várakoznak a hidegben, de sokan tüdőgyulladásban szenvednek, légzési nehézségeik is vannak

- mondta el a lapnak hozzátéve: a kínai közösségi médiában gyakran látni ilyen videókat, de a hatóságok általában pár perc alatt kitörlik azokat.

Keresztes arról is beszélt, hogy a beteg emberek hosszú, tömött sorokban várnak a kórházak kapui előtt bebocsátásra várva. Sokszor 6-8 órán keresztül ácsorognak annak ellenére, hogy a gyógyszerkészletek már napokkal azelőtt kifogytak. Vannak, akik feladják, és orvosi vizsgálat, kezelés nélkül, ellátatlanul mennek haza.

Keresztes Zoltánt és hét másik, Vuhanban élő, magyar társát a Külügyminisztérium azzal kereste meg, hogy már pénteken vagy szombaton kihozzák őket repülőgéppel Kínából. Keresztes nemet mondott, mivel felesége családjának a városban kellene maradnia.

Vuhan karatén alatt van, a kivezetőutakat sorompók zárják le, amiket a rendőrség vagy a katonaság őriz. Senki nem hagyhatja el a teljesen kihalt várost - teszi hozzá a lap.

Kiemelt kép: Xinhua/Chen Bin


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!