Azt a felelős döntést hoztuk, hogy nem indulunk el a 2022-es országgyűlési választásokon


- közölte Volner János, a Volner Párt vezetője a Facebookon, amit a Magyar Hang vett észre. Volnert 2018-ban zárták ki a Jobbik frakciójából, utána egy darabig a Mi Hazánk Mozgalommal működött együtt, majd saját pártot alapított.

Aktivitásunknak és névválasztásunknak köszönhetően a pártot és annak politikai irányvonalát ismeri a magyar választók háromnegyede, a Volner Párt nevét pedig jelenleg többen ismerik, mint a hatalomra készülő balliberális tömbét

- állította Volner, nem tudni, mire alapozva.

Támogatottságunk folyamatosan nőtt, de még nem éri el az országgyűlési képviselethez szükséges 5 százalékot. Ebből kiindulva azt a felelős döntést hoztuk, hogy nem indulunk el a 2022-es országgyűlési választásokon

- tette hozzá.

Volner szerint vitán felül áll, hogy a párt további építéséhez nagyon jól jönne a választási kampányban megszerezhető több száz millió forint állami támogatás, de miután jobbközép pozíciójuk miatt elsősorban jobboldali szavazókat tudnak megszólítani,

5 százalékot el nem érő választási szereplésünk a balliberálisok hatalomra jutásának esélyét növelné.

Volner egyébként maga nyújtotta be a parlamentnek azt a javaslatot, amelynek köszönhetően nehezebb lett elindulni azon a választáson, amelyen végül pártja nem indul el. Az általa beadott módosító javaslatot szavazta meg a Fidesz-KDNP, hogy 14 megyében legalább 71 egyéni jelölt kelljen az országos listaállításhoz a választáson. Korábban ehhez elég volt 27 jelölt, amit a Fidesz 50-re emelt volna (kilenc megyében), de Volner ezzel sem elégedett meg, az általa kezdeményezett módosítás pedig végképp közös listára kényszerítette az ellenzéki pártokat. Ez már akkor is kamikaze-akciónak tűnt, az egyéni körzetek kétharmadában jelöltet állítani ugyanis a Volner Pártnál jóval szervezettebb formációk számára is kihívás lehet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!