Kozma Ákos ombudsman hivatalból eljárást indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma Speciális Gyermekotthoni Központ Általános Iskola és Szakiskola Kalocsai Gyermekotthona, Általános Iskolája és Szakiskolája működésével kapcsolatban "a felmerült aggályok súlyosságára tekintettel, a körülmények tisztázása érdekében" - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, a vizsgálatot az ombudsman a sajtóban megjelent információk és országgyűlési képviselői jelzések alapján indította. Tudatták azt is, hogy az eljárás keretében az alapvető jogok biztosának munkatársai február 4-én előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot tartottak a gyermekotthonban, ennek során több gondozott gyermekkel és dolgozóval készítettek interjút, illetve az intézményben tapasztalt körülményekről jegyzőkönyvet vettek fel.

A helyszíni vizsgálat tapasztalatairól, a gyermekotthon működését érintő megállapításokról, az ott élő gyermekek alapjogainak érvényesüléséről az alapvető jogok biztosa a hivatalból indított eljárás lezárásakor jelentésben ad tájékoztatást. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő augusztus végén tudatta, hogy az ombudsmanhoz fordul a kalocsai gyermekotthon ügyében.

A politikus akkor közleményében azt írta, súlyos bántalmazásokról számoltak be a kalocsai gyermekotthon lakói oknyomozó újságíróknak. Mint mondta, a felmerült vádakkal kapcsolatban első körben az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ombudsman léphet, a minisztériumnak belső vizsgálatot kell indítania, az ombudsman pedig hivatalból jogosult vizsgálatot indítani, ezért az illetékes tárcához és az ombudsmanhoz fordul.

Egy héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy három nyomozás is folyik az otthonban lévő erőszakos bűncselekmények miatt. Az egészen elképesztő bántalmazásokról, az alábbi cikkben olvashat részleteket:

Kapcsolódó

Kalocsai gyermekotthon: három nyomozás is folyik erőszakos bűncselekmények miatt

Minden esetben a kiskorúak a feljelentettek is, a rendőrség szerint nem merült fel, hogy a nevelők bántalmazzák a gyerekeket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!