A Heathrow-ról New Yorkba tartott Virgin Atlantic A330-as repülőgépe, de felszállás után 40 perccel kénytelen volt visszatérni Londonba - írja a Daily Mail.


Kiderült ugyanis, hogy a másodpilóta még nem fejezte be a kiképzését. A kapitány ezt akkor közölte az utasokkal, amikor a gép Írország felett járt. A repülőn 300 utas tartózkodott, ők később a londoni reptéren várakoztak, amíg a tapasztaltabb kolléga meg nem érkezett.

Mindenki számára kínos volt, és az utasok dühösek voltak

- mondta egy utas.

A légitársaság azt mondta, hogy hiba csúszott a beosztásba. Elnézést kértek, de hangsúlyozták, hogy az utasok biztonsága egy másodpercre sem volt veszélyben, mivel mindkét pilótának megvolt az engedélye és a képesítése a repülőgép vezetésére.

A másodpilóta ugyan nem sértett meg semmilyen repülési vagy biztonsági előírást, de nem felelt meg a Virgin Atlantic belső kiképzési protokolljának, ugyanis szüksége lett volna még egy végső "értékelő repülésre" a kiképző kapitánnyal.

Az utasok három órával később érkeztek meg az Egyesült Államokba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!