A Dunántúl kivételével az egész országban felhős lesz az ég a nap nagy részében. A Dunántúlon viszont több órára is kisüthet a nap a Kiderül előrejelzése szerint.


Elsősorban a Tiszántúlon és a Duna-Tisza köze keleti felén számíthatunk többfelé esőre, helyenként havas esőre, hóra, majd a délutáni, esti óráktól egyre inkább a havazás lesz jellemző. Nagyobb mennyiségű csapadékra egyedül a Dél-Alföldön lehet számítani. Az északi, északnyugati szél az ország nagy részén viharossá fokozódik, amely helyenként hófúvást okozhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és 6 fok között alakul, késő estére pedig -4 és 2 fok közé hűlhet le a levegő.

Az előrejelzések szerint hétfőn és kedden sem lesz sokkal melegebb, de legalább nem fúj majd olyan erősen a szél, és kevesebb csapadék is hullhat.

A hét első kettő, derültnek ígérkező napja után azonban előreláthatólag visszatérnek a felhők.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!