A férfi részletes beismerő vallomásában elmondta, hogy a gyilkosság után még visszafordult egy esernyőért a lakásba. Egy romos épületben bujkált napokig, miután nem volt képes öngyilkosságot elkövetni.


Őrizetbe vették azt a T. Róbert Dánielt, akit azzal gyanúsítanak, hogy július 13-án éjjel megölte a 27 éves barátnőjét Angyalföldön.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az emberölés bűntettével gyanúsított férfi beismerő vallomást tett a kihallgatása során.

A férfi Aquincumon keresztül az Északi vasúti összekötő hídig menekült a tette után, ahol öngyilkos szeretett volna lenni, de ezt végül nem tette meg, egy környéken lévő romos épületben bujkált. Elfogásakor nem volt rajta látható sérülési nyom.

Csécsi elmondása szerint ezt követően több rendőri egységet is a helyszínre vezényeltek, akik szisztematikusan átfésülték a területet, így találtak rá a feltételezett gyilkosra.

A rendőrség egy videót is közzétett a férfi elfogásáról, amelyen azt látszik, hogy farmerben, pólóban, hátán egy hátizsákkal fogták el a rendőrök. A felvételt ITT lehet megnézni.

(via 24.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!