Mint arról pénteken beszámoltunk, súlyos sérülésekkel szállították kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú BMW. A tragédia pillanatairól péntek délután a Jutarnji list című horvát lap közölte az egyik térfigyelő kamera felvételét. A videón jól látszik, hogy a magyar család szabályosan araszolt előre a fizetőkapunál, amikor egy BMW lassítás nélkül beléjük csapódott.

Az ámokfutóról egy újabb videó került elő, amit egy másik autós készített az autópályán a tragédiát megelőző időszakról. Ezen látható, hogy a BMW-s 150 kilométeres sebbesség felett cikázik az autósok között veszélyesen megközelítve másokat. A felvételt a Varaždinski.hr portál egyik olvasója készítette, amit az alábbi linken lehet megnézni:

A felvételt készítő autós azt írta:

Varaždintől vezetem az autópályáján, mivel a BMW-s nem a szabályoknak megfelelően vezetett, rögzítettem, mit csinál. A férfi részeg módjára vezetett. Mielőtt a balesett történt,néhány centiméterre haladt el mellettem.

A magyar család állapota egyébként stabil. A magyar külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás, a köztelevíziónak azt mondta pénteken: az apa és a fiú műtétüket követően az intenzív osztályra került, de állapotuk stabil. Az édesanya állapota is stabil.

Magánál van a horvát autópályán balesetet szenvedő magyar család három tagja

Nincsenek életveszélyben, stabil az állapotuk.

"Istenem, mit tettem?" - hajtogatta a BMW-s, miután beleszállt a magyar család autójába

A sérült magyar gyerek magához tért és sírni kezdett. Az egyik tűzoltó próbálta nyugtatgatni.

Kiemelt kép: Davor Puklavec / Pixsell; Photo reader


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!