25 milliárd forintnyi pályázati támogatást zsíroztak le, most 54 ember ellen emelt vádat az ügyészség. Egy hivatalos személy jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, és milliós összegért cserébe elintézte, hogy nyerjen az adott pályázat.


Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat 54 ember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség „korrupció útján” szerzett pályázati támogatások ügyében - derül ki az ügyészség közleményéből.

Mint írják, az ügyben 108 európai uniós forrásból finanszírozott - főként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt - pályázat, valamint további 8 hazai forrású - az Egészségügyi Támogatási Program keretében benyújtott - pályázat érintett. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke meghaladja a 25 milliárd forintot.

A vádirat szerint egy hivatalos személy jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, amelyben széles körben tartott kapcsolatot projektmenedzserekkel és pályázó cégek vezetőivel.

- írták.

Az ügyészség több mint 300 pályázatot vizsgált meg, 50 helyszínen tartott kutatást és 600-nál is több bűnjelet foglalt le. Az ügyben 100 ezer oldalt meghaladó nyomozati irat keletkezett, a vádirat pedig közel 400 oldalas.

Emellett a hivatalos személyeket érintően az ügyészség indítványozta mintegy 1 milliárd forint korrupcióból származó vagyon elkobzását is. Az eljárás során a gyanúsítottak közül többen is feltáró jellegű beismerő vallomást tettek.

via MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!