Egy ötfős társaság verekedett össze tavaly nyáron egy siófoki bárban az ott dolgozókkal. Ezt meghallották a sétányon dolgozó biztonságiak és elhatározták, hogy revansot vesznek.


Csoportosan elkövetett garázdaság miatt emeltek vádat azzal a három biztonsági őrrel szemben, akik bosszúból támadtak egy baráti társaságra a Petőfi sétányon.

A Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a három férfiból és két nőből álló társaság tagjai tavaly júliusban egy siófoki bárban szóváltásba keveredtek a dolgozókkal, a vita pedig tettlegességig fajult.

Bár az ötfős társaság ezt követően távozott a szórakozóhelyről, az eseményekről tudomást szerezve

Köztük volt egy ugyanilyen jellegű, biztonsági őrként elkövetett bűncselekmény miatt korábban már elítélt férfi, illetve két fiatalabb, húszas és harmincas éveikben járó társa.

Az őrök ezért elindultak a társaság után, és annak trágár szavak közepette kérdőre vonták, majd leköpték őket. Ezután az idősebb vádlott az egyik férfi karját ellökve, kezét ökölbe szorítva ütést imitáló mozdulatokat tett, fiatalabb társai pedig meglökték és megütötték a társaság férfi tagjait, akik ettől a földre estek.

A könnyű sérüléseket szenvedő férfi ezután a rendőröktől kért segítséget, a vádlottak azonban sietősen távoztak még mielőtt a járőrök a helyszínre értek volna.

Az esetről egy felvételt is közzétettek, amit IDE kattintva tudsz megnézni.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az idősebb férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, fiatalabb társai vonatkozásában pedig próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, és ezzel egyidejűleg pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!