Csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a három biztonsági őrrel szemben, akik ahelyett, hogy megakadályozták volna a rendbontást, maguk bántalmaztak több férfit is a siófoki Petőfi sétányon.


A legénybúcsút tartó társaság tagjai tavaly augusztusban az egyik siófoki szórakozóhelyen keveredtek szóváltásba egy másik társasággal, ezért a biztonsági őrként dolgozó 54, 25 és 21 éves őrök őket a nyakuknál fogva - úgynevezett fojtófogást alkalmazva - a sétányt határoló kordon irányába vezették, miközben egyiküket a legidősebb biztonsági őr többször is megütötte.

Ezt követően az egyik férfit az őrök olyan erővel löktek a kordonon kívülre, hogy attól a földre esett, majd ugyanezt a férfit az egyik biztonsági őr le is fejelte, amiért szóvá tette a helyszínre érkező társaival az eltúlzottan agresszív fellépését. Az indulatok végképp elszabadultak, amikor a legfiatalabb biztonsági őr az összetömörült legénybúcsús társaságot meglökte, az emiatt kialakult dulakodás során az őrök az egyik férfit úgy megütötték és meglökték, hogy a földre esett és elvesztette az eszméletét

A helyszínre érkező járőrök előállították az őröket, míg a földön fekvő eszméletlen férfihez mentőt hívtak a társai. A sérült férfi a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló fejsérüléseket és agyrázkódást szenvedett.

Az ügyészség a legidősebb, büntetett előéletű férfira végrehajtandó, két fiatalabb társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!