Súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség azzal a két budapesti hajléktalan férfival szemben, akik összeverekedtek nyáron a Fogarasi út melletti parkban.


A huszonkilenc éves és a negyvenhét éves ittasan összeszólalkozott, mire az idősebbik férfi megütötte a másikat. Ezt követően egymással szemben felálltak, majd verekedni kezdtek. A verekedés során a fiatalabb férfi földre vitte az idősebb társát, majd fekvő helyzetében tovább ütötte-rúgta.

Az incidensnek a térfigyelő kamerák alapján riasztott rendőrök vetettek véget. Egy perc tíz másodpercen belül a helyszínre értek és elszámoltatták a magát túl erősnek érző két verekedőt.

A kerületi ügyészség felfüggesztett börtönt, illetve közérdekű munkát kért a két férfire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!