Nem akármilyen jelenet játszódott le a hegyvidéki önkormányzat legutóbbi ülésén, pénteken. Az előzmény annyi volt, hogy Kovács Gergely, MKKP-s képviselő a Klubrádiónak adott interjút csütörtökön, ennek egyik témáját mi is részletesen ismertettük.

A Kétfarkú Kutyapárt promózni kezdte, az önkormányzat rögtön megszüntetné az 50 milliós pályázatot

Alig lehetett tudni róla, mégis több, a kormánypártokhoz köthető szervezet kapott pénzt.

A rádióinterjúban felvetett egyéb témák és kritikák nagyon felizgatták - na nem az egyik fideszes képviselőt, hanem Kovács ellenzéki társát az MSZP-s Vincze Gézát, aki szót kért Pokorni Zoltántól, hogy kifejthessen véleményét Kovács nyilatkozatáról. Nem akármilyen argumentáció született ennek apropóján:

Köszönöm a szót polgármester úr! Én is egyébként az ülés végén terveztem Kovács Gergellyel kapcsolatos észrevételeimet. Mégpedig azon alapon, hogy ő a Klubrádióban egy bő egy órás… Hát elmondom őszintén, ő azzal kezdte, hogy ő neki nagyon kevés a fizetése. Azért kevés a fizetésed, mert elvontad a bizottságit. Ez a tény. Azt kell mondani, hogy hülye vagyok, és ezért kevés a fizetésem. A másik az, hogy végig, végig egy órán át ekézett bennünket. Ezt én kikérem magamnak! Ez a testület régóta működik. Te pedig egy rohadt rendes szót nem mondtál, úgy mint, ahogy most. Így szórta ránk az igét egy óra tíz percen keresztül! Én ezt kikérem magamnak, és csináljunk valamit, mert ez így nem lesz jó. Mert az, hogy így ekézel bennünket, az rendben van. De az, hogy a televízióba elmondod, hogy itt nem folyik munka, itt mindenki hülye, itt nem értenek hozzá…

Ekkor szólt közbe az érintett képviselő:

Kovács: Ilyeneket nem mondtam.

Vincze: Nem, nem… csak pontosan így hangzott.

Megszólalt a helyi MSZP is."Valamit most már találjunk ki!"

Közzétette: Gergő Kovács - 2020. szeptember 26., szombat

Végül Vincze hangsúlyozta:

Én gyakorlatilag azt szeretném, hogy valamit találjunk ki.

Kovács az esettel kapcsolatban elmondta a 24.hu-nak, hogy Vincze hozzászólására akkor került sor, amikor a MKKP-képviselőjét a Fidesz-KDNP-s képviselők már egy ideje keményebben kritizálták az ülésen, de végül - tette hozzá érdeklődésünkre Kovács - nem találtak ki semmit, hogy elhallgattassák.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!