A két celeb között tapintható volt a feszültség a műsorban, hiszen tavaly rövid ideig randiztak.


A Hal a tortán e heti adásaiban Szorcsik Viki és Szabó András Csuti is szerepeltek, akik tavaly a Farm VIP forgatásán kerültek közel egymáshoz, majd rövid ideig randiztak is. A románc nem tartott sokáig, Csutinak azóta már másik barátnője van. A Hal a tortán forgatásán viszont sokszor szóba került a két celeb korábbi viszonya. Például amikor Csuti volt a házigazda és Szorcsik Viki megjegyezte, hogy ő már jól ismeri ezt a házat. Ajándékba pedig egy szemeteszsáknyi cuccot vitt az üzletembernek, amiket korábban ő hagyott ott nála.

De akkor is volt egy kis feszültség köztük, amikor Viki fogadta a vendégeket, és vélhetően szándékosan olyan pohárban kínálta a welcome drinket, ami Csutinak nem volt ínyére.

A heti küzdelmek már véget értek, a TV2 viszont megosztott egy adás előtti felvételt, amin az látszik, hogy Szorcsik Viki és Csuti vitába keveredett egymással.

„Nem jöttél el eddig a cuccaidért. Hát eltelt öt hónap!” - kezdte a színésznő, mire Csuti meglehetősen határozottan válaszolt:

Viki erre úgy reagált, hogy ha az üzletembernek kellettek volna a cuccai, a világ végére is elment volna érte, tehát nem őt kell felelőssé tenni amiatt, hogy hónapokig nem kerültek vissza hozzá a holmijai.

- zárta le a vitát Csuti.

TV2 ? ? ? ? (@tv2official) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!