A színésznő nem is nagyon titkolta, hogy oda akart szúrni az üzletembernek.


A Hal a tortán legutóbbi adásában Szorcsik Viki fogadta Gáspár Virágot, Kelemen Annát, Kökény Attilát és Szabó András Csutit. A vendégek azonban már akkor problémákba ütköztek, amikor be akartak jutni a színésznő házába, aki nem nyitott nekik ajtót. Végül Csuti átmászott a kerítésen, hogy belülről kinyissa a kiskaput a többieknek.

Amikor aztán odaértek az ajtóhoz, Viki már a welcome drinkkel fogadta őket.

Az üzletember ugyanis nagy Fradi-szurkoló, a poharakon viszont egy másik fővárosi focicsapat, a Vasas FC logója virított. Mivel Szorcsik Viki és Csuti tavaly rövid ideig randiztak, a színésznő pontosan tudta, hogy a férfi ezt nem fogja jó szemmel nézni. Nem csoda, hogy először hozzá fordult a poharas tálcával.

„Ez a te tiszteletedre van!” - mondta Csutinak, aki rögtön megkérdezte, hogy nem lehet-e inkább az üvegből inni, erre viszont nemleges választ kapott.

- mondta sajnálkozva.

Kökény Attila nem értette a szituációt, ezért rákérdezett, hogy mi van a pohárban. Csuti erre felvilágosította, hogy nem az itallal van a baja, hanem azzal, hogy az miben van. Miután Viki elmondta, hogy a Vasas logója látható a poharakon, már mindenkinek leesett a poén.

- méltatlankodott Csuti.

Később a riportszobában bővebben is elmondta erről a véleményét:

Szorcsik Viki egyébként azt mondta neki, hogy ez a szituáció azon múlt, hogy mennyire tud felülkerekedni az ellenérzésén. Csuti erre határozottan azt mondta, hogy „semennyire”. Végül azért megitta a pálinkát, de csak úgy, hogy teljesen átmarkolta a poharat, hogy még véletlenül se lássa a focicsapat logóját.

A színésznőnek nem ez volt az első hasonló húzása Csuti ellen: amikor a férfi volt a házigazda, ajándékba egy szemeteszsáknyi cuccot vitt neki, amit még a viszonyuk ideje alatt hagyott nála az üzletember.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!