A büntetett előéletű nőt három kiskorú veszélyeztetése és garázdaság miatt állították bíróság elé.


Gyorsított eljárásban került a bíróság elé a kiskorú hozzátartozóit veszélyeztető anya - olvasható az Ügyészség honlapján.

A Hevesi Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetése után két hónapon belül bíróság elé állította azt a 28 éves nőt, aki arra vette rá kiskorú rokonait, hogy a boltból szeszes italt lopjanak.

Az esetre felfigyelt az üzlet biztonsági őre, aki az egyik kisfiút feltartóztatta, miközben a babakocsiból kimászott a kislány, így abból az üzlet alkalmazottja visszavette az ellopott szeszes italokat.

Az üzlet biztonsági őrének fellépésére a nő hangosan kiabálni kezdett, majd dulakodni kezdett vele. Addig lökdöste az őrt, míg az elengedte az elfogott fiút, így a nő a három gyerekkel együtt elszaladt a helyszínről.

Az anya a magatartásával az általa nevelt, illetve a felügyelete alatt álló kiskorú gyermekek erkölcsi fejlődését veszélyeztette - írja az ügyészség.

A Hevesi Járási Ügyészség a büntetett előéletű nőt háromrendbeli kiskorú veszélyeztetése és garázdaság miatt állította bíróság elé, míg az élelmiszerüzletben történtekért tulajdon elleni szabálysértés miatt külön eljárás indult.

A Hevesi Járásbíróság a nővel szemben két év börtönbüntetést, továbbá három év foglalkozástól eltiltást szabott ki, mellékbüntetésül három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, azonban a nő és kirendelt védője enyhítésért fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

A történteket az üzlet biztonsági kamerája rögzítette.

VIDEÓ: Gyerekekkel lopott alkoholt egy nő


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!