Egy szerelmi háromszög részesei voltak, végül mindketten kiestek a játékból. Kiderült, hogyan érez Piros most Barna iránt.


Ahogy megírtuk, a ValóVilág 11 legutóbbi kiesője VV Barna volt, aki három hónapot töltött a villában, és ez idő alatt számos dolog történt vele. Például egy eseménydús szerelmi háromszögbe keveredett VV Renivel és VV Pirossal, aminek aztán az lett a vége, hogy a két lány párbajozott egymással, Piros pedig kiesett. Pont akkor, amikor úgy tűnt, hogy Barna végül őt választja. Piros távozása után viszont újra közeledett Reni felé, még az utolsó villában töltött estéjén is szexelt vele.

Piros a kiesése után azt mondta, hogy csalódott Barnában, amiért az nem tartotta meg a szavát, miszerint nem kerül újra testi kapcsolatba Renivel. Azóta viszont nem volt lehetőségük beszélni egymással - eddig.

Ugyanis miután Barna vesztett Lissza ellen, a párbajt a helyszínen végignéző Piros találkozott vele a backstage-ben.

Rögtön azzal indított, hogy visszaadta a srácnak azt a pulóvert, amit még tőle kapott a villában. Barna ugyan felajánlotta, hogy tartsa meg, de Piros ebből nem kért.

- közölte vele.

Barna megkérdezte Pirost, hogy szerinte miatta esett-e ki, amire a lány azt válaszolta, hogy saját maga miatt, de a srác is hozzájárult a kieséséhez. Ezután Barna arra volt kíváncsi, hogy nagy harag van-e Pirosban?

A találkozás végül egy öleléssel zárult.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!