A 38 éves férfi egyike volt azoknak, akik érintettek egy ortopéd cipőkkel kapcsolatos visszaéléssorozatban. Az ügynek már 56 gyanúsítottja van.


Országos méretűvé nőtt egy ortopéd cipőkkel elkövetett csalássorozat – írja a Rendőrség honlapja.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatos eljárás 2022 novemberében indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozóirodánál (KR NNI).

Egy Csongrád-Csanád vármegyei cég ügyében vizsgálódnak, amely gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. A nyomozás adatai szerint a kft. ügyvezetője a vállalkozását felhasználva egy olyan, anyagi függőségen alapuló, többszintes hálózatot működtetett, aminek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.

A hatóság emberei január 31-én Algyőn, az üggyel kapcsolatba hozható újabb ortopéd orvosnál tartottak kutatást, amelynek során informatikai eszközökből nyert elektronikus adatokat, valamint mobiltelefont foglaltak le.

A „cipős akták” hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott férfival együtt az ügycsoportnak mára 56 gyanúsítottja van: 23 orvos, 18 cégvezető, 10 alkalmazott és 5 orvosi asszisztens. Jelenleg négyen vannak letartóztatásban, négyen bűnügyi felügyelet alatt, míg a többiek szabadlábon védekeznek.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!