Az ámokfutásának az sem vetett végett, hogy nekiütközött egy kerítésnek.


Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, ittas vezetés és autólopás miatt indított nyomozást a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség egy veszprémi férfi ellen, aki március 15-én este szabályos ámokfutást adott elő Pápán.

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményében azt írja, hogy a 28 éves férfit a rendőrök „bizonytalan úttartása” és irányjelző használata nélküli kanyarodása miatt akarták ellenőrizni. Ő azonban menekülni kezdett a rendőrök elől.

Az üldözésbe később egy másik rendőrautó is bekapcsolódott, miközben a férfi több közlekedési szabályt is megszegve, néhol 90-100 km/h-s sebességgel haladt a külváros felé.

Bár a rendőrök felszólították, hogy szálljon ki, újra gázt adott. Mindezt úgy, hogy közben az egyik rendőr a nyitott kocsiajtón keresztül megpróbálta visszatartani a férfit. A rendőr néhány méter után elengedte a száguldozót, és el tudott lépni az egyre gyorsuló autótól, így nem sérült meg.

Az ámokfutó aztán egy-két kilométer után elvesztette az uralmát a kocsi felett, ami így egy kerítésnek ütközött. Ekkor sikerült a rendőröknek a férfit kiszállítani az autóból, és megbilincselték.

Később kiderült, hogy a férfi

úgy, hogy – mivel az ott lévő indítókulccsal elindítani nem tudta – abba egy másik parkoló autóból kiszerelt akkumulátort tett.

A többszörösen büntetett férfit letartóztatták, és hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatt, és ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint jármű önkényes elvételének bűncselekménye miatt indult ellene eljárás.

Az ámokfutását a szolgálati rendőrautó fedélzeti kamerája rögzítette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!