A 26 éves sofőrt a XV. kerületben akarták igazoltatni a rendőrök, de ő inkább gázt adott, és elhajtott.


Több budapesti kerületen keresztül menekült a rendőrök elől az autójával egy 26 éves férfi, a hajsza közben majdnem elütött több gyalogost is. Végül Újpesten fogták el a zsaruk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleménye szerint a rendőrök február 4-én délután

A rendőrök szirénázva eredtek a nyomába: a XIII. kerületen át egészen Újpestig követték a szürke autót, de a sofőr a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg. Menekülés közben több piros lámpát is figyelmen kívül hagyott, és

Végül az autós kutyaszorítóba került, mert egy szemből érkező kocsi útját állta, így a rendőrök utolérték és elfogták. Az események során senki nem sérült meg.

A 26 éves K. Benjámint előállították és gyanúsítottként hallgatták ki közúti veszélyeztetés miatt. Később azonban

ezért járművezetés bódult állapotban vétség miatt is kihallgatták.

A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte, de részletes vallomást nem tett. A rendőrök a napokban a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Az elképesztő autós üldözésről egy videót is megosztott a rendőrség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!