Magyarországon gyerekek százezrei nőnek fel olyan családban, ahol valamelyik szülő alkoholista.


Magyarországon gyerekek százezrei nőnek fel olyan családban, ahol valamelyik szülő alkoholista. Erről azonban senkinek nem könnyű beszélnie, gyakran még felnőttkorában sem. A Láthatatlan Árvák című novelláskötetben ismert szerzők - köztük Karafiáth Orsolya és Kovács András Péter - vallanak róla, hogyan árnyékolta be a fiatalkorukat a családtagjuk szenvedélybetegsége. Ezzel pedig másoknak is segíthetnek, hogy sikerüljön szembenézni a múlttal.

Novemberben, a Máltai Szeretetszolgálat gondozásában jelent meg a Láthatatlan árvák című novelláskötet. A benne szereplő szerzők a “tegnap gyermekei”, akik felnőtt fejjel már nyíltan vállalják: szenvedélybeteg szülő mellett nőttek fel. A történeteket Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus látta el kommentárokkal, aki szerzőként is felbukkan a könyv oldalain.

Ne beszélj, ne bízz, ne érezz!

Bár egy részük már korábban megjelent, nem egy novella kifejezetten ebbe a kötetbe íródott: ilyenek például Kovács András Péter történetei.

„Amikor egy műsorban a gyerekkoromról kérdeztek, rájöttem, hogy nem tudom 40 percen át kerülgetni a forró kását. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy őszinte leszek. Ha az ember szenvedélybeteg családtag mellett nő fel, létezik egy bizonyos hármas szabály: ne beszélj, ne bízz, ne érezz! Hiszen ha beszélsz, elárulod őt. Ha bízol, akkor pofára fogsz esni, és ha érzel, akkor az fájni fog. Ez a kimondatlan szabály gúzsba köti a családtagokat. A gyógyulás első lépése, hogy igenis elkezdesz róla beszélni” - mondja a Karinthy-gyűrűs magyar humorista, aki ezek után írta meg a könyvben szereplő két történetet.

Röhögünk a részegeken, mégsem látunk a jelenség mélyére

Mindannyian tudjuk: az alkohol a hazai stand up egyik legfőbb humorforrása. De vajon miért ilyen elnyűhetetlen klasszikus a kocsmapultot támasztó részeg alakja?

Az elhallgatás, elkendőzés Hoffmann Kata szerint is társadalmi jelenség, ám arra is van példa, hogy a gyerek előtt zajlik “az alkoholista játszmája”, amelyben mindenki hozza a maga szerepét. Sőt, az sem ritka, hogy a szülő a gyereknek panaszkodjon szenvedélybeteg partneréről.

„A gyermeki gondolkodás énközpontú, ezért ha a gyerek problémát lát a családban, azt fogja hinni, ő az okozója. A saját feladatának érzi majd, hogy megmentse az érintett szülőt az alkoholtól, és magát hibáztatja, hogy ez nem sikerül. Ezért is fontos, hogy ha elmagyarázzuk: ez nem az ő felelőssége. Így segítünk neki a bűntudat, a tehetetlenség feloldásában.”

„Ha valaki felemeli a hangját, leblokkol az agyam”

Az alkoholista szülő jelenléte nemcsak a gyermekéveket határozza meg, hanem az érintett további sorsát is.

KAP mindezt a saját bőrén is tapasztalja:

„Komoly meccseim vannak, ha az önértékelésemről van szó. Mivel folyamatos érzelmi bizonytalanságban nőttem fel, a mostani kapcsolatomban a legkisebb zavart is világvégeként élem meg. Ha például a feleségem morcosan néz rám, már azonnal válást vizualizálok. Egy pontig könnyen barátkozom, de azon túl nehezen nyílok meg. És nem tudok konfliktusokat kezelni: ha valaki felemeli a hangját, leblokkol az agyam. A szó szoros értelmében leállnak a kognitív funkcióim, és nem jön ki épkézláb mondat a számon.”

Egy ilyen családban felnőtt ember tehát soha nem lehet túl idős ahhoz, hogy segítséget kérjen a feldolgozáshoz. De vajon mennyivel jobb a ma felnövekvő generációnak, mint akik néhány évtizeddel ezelőtt voltak gyerekek?

„Mára megszületett a gyermekvédelmi egyezmény, létezik a gyermekbántalmazás, az elhanyagolás fogalma. Kimondtuk, hogy ez káros és tilos. Ezzel együtt sok családban még mindig bevett eszköz a fizikai bántalmazás, és az intézményi jelzőrendszerek még mindig nem mindig működnek tökéletesen” - emeli ki Hoffmann Kata.

Hozzáteszi: nem feltétlenül a túlterhelt pedagógusok feladata feltérképezni, mi zajlik egy-egy család életében. Ezzel együtt jó, ha már a bölcsitől kezdve figyelnek a gyerek otthonában megbújó szenvedélybetegség, bántalmazás intő jeleire.

Ha nem tudatosítjuk, továbbadhatjuk a mintát

Kovács András Péter sokáig azt hitte, ő majd mindent teljesen másképp csinál, mint amit otthon látott. Később döbbent csak rá, hogy mint annak idején az édesapja, ő maga sincs minden helyzetben eléggé jelen a gyerekei életében - ezzel pedig akarattalanul is megismétli a múlt egy részét.

„Felnőttként az ember szeretne tiszta lappal kezdeni és a jövőre koncentrálni. Csak később derül ki: ez nem fog menni anélkül, hogy magában helyre ne rakta volna a múltat” - mondja.

Ha ugyanis a gyerekkori trauma feltáratlan marad, akkor szülőként bekapcsolhatnak bennünk az otthonról hozott viselkedésminták. Nem véletlen, hogy a szenvedélybetegek gyerekeinek egyharmada később maga is szerfüggővé válik. Az pedig még ennél is gyakoribb, hogy az elhanyagolást és a bántalmazást adják tovább maguk is a következő generációnak. Szerencsére azonban ez tudatossággal megelőzhető - mondja a pszichológus.

Hová érdemes fordulni, ha nincs pénzünk terápiára?

„A könyv célja az is, hogy minél több emberhez eljusson, így első lépés lehet a gyógyulás felé. Léteznek 12 lépéses programok, mint például az Anonim Alkoholisták csoportja. Ingyenesen látogatható az ACA (Adult Children of Alcoholics) is, ami folyamatos nyitott csoport: akkor megy oda az ember, amikor akar. A vidékiek online csoportokba is beléphetnek, míg a budapestiek számára ott a Máltai Szeretetszolgálat 10 alkalmas, tematikus Apa Anya Pia csoportja” - hívja fel rá a figyelmet Hoffmann Kata.

KAP számára például terápia az írás, de sok minden más is.

A humorista januártól podcastet is indít, amelyben nemcsak az alkoholizmus, hanem mindenféle mentális és fizikai függőség témáját körüljárja majd, ahogyan a lehetséges megküzdési módokat is. Márciusban pedig bemutatja Nahát című estjét, ahol a függőség szintén fontos szerepet kap:

„Évek óta kísérletezem azzal az előadásokon, hogy elindulunk a teljesen átlagos tréfáktól, és egy óra alatt eljutunk oda, hogy elmorzsoljunk egy-két könnycseppet. Aztán az egészet újra feloldjuk egy könnyed viccel. Igyekszem olyasmit adni a közönségnek, amit nem feltétlenül várt volna tőlem. Ezúttal végképp nem fogok finomkodni: a végén meg kell majd kapaszkodnunk, nekem és a nézőknek is.”


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!