Egy nap Kayleigh-hez bekopogott a gyerekvédelem azzal, hogy egy olyan bejelentés érkezett hozzájuk, miszerint elhanyagolja a gyerekét, George-ot. Egy ilyen elég kellemetlen egy találkozó lehet, pláne, ha nincs semmi alapja.


A gyámügyis nő azt magyarázta Kayleigh-nek - aki aztán a TikTokján osztotta meg a történetet -, hogy a panasztevő azt mondta,

Mindig azt hallják, azt mondja a gyerekének, hogy nem ad neki több ételt, mert már evett eleget és néha rákiált, hogy »menj arrébb, elég volt!«

Kayleigh erre megkérdezte a gyerekvédelmist, akarja-e látni a veszélyeztetett George-ot, ő pedig nyilván azt válaszolta, igen.

Szóval mentem fel, próbáltam nem röhögni, hogy majd bemutatom neki a kövér vörös macskámat, George-ot

A nő nézett a macskaanyára, hogy akkor ez most egy vicc akar lenni, mire ő azt válaszolta, hogy ide a gyerekvédelem helyett legfeljebb az állatvédőknek kellett volna megérkeznie.

Kayleigh ugyanakkor nagyon kikelt magából a történtek miatt, mert ki az a Karen (szleng, így nevezik a magukat túlgondoló fehér nőket az angolszász országokban), aki úgy érzi fel van hatalmazva arra, hogy mások életébe beleszóljon anélkül, hogy arról bármit is tudna.

@hamblin1987backup

#fyp #facts

♬ original sound - 1987kayleigh

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!