5,5 tonna hűtővíz került az óceánba szerdán. Az illetékesek szerint nincsen veszélyes mértékű sugárzás a környéken, de azért lezárták az érintett részt.


Mintegy 5,5 tonna radioaktív szennyvíz szivárgott szerdán a fukusimai atomerőműből a Csendes-óceánba Japánban – idézi a helyi médiát az MTI. A szivárgást szerda reggel 9 óra előtt az erőmű dolgozói észlelték. A fukusimai helyi televízió – a tokiói elekromos művek (TEPCO) közlésére hivatkozva – arról adott tájékoztatást, hogy a radioaktív hűtővíz tisztítására használt berendezés kivezetőnyílásából folyt el hűtővíz.

A TEPCO becslései szerint a kiszivárgott hűtővíz körülbelül 22 milliárd becquerel radioaktív anyagot tartalmaz – ez másodpercenként 22 milliárd radioaktív bomlást jelent. A hatóság közlése szerint ugyanakkor a víz nagy része már a talajba szivárgott, és a közeli vízelvezető csatornában sem volt kimutatható semmilyen jelentős sugárzási szintváltozás. A TEPCO – elővigyázatosságból – megtiltotta a belépést a szivárgással érintett területekre.

A Fukusima Daicsi atomerőműben 2011-ben földrengés és szökőár miatt magolvadás következett be, a reaktorokat sikerült leállítani, de továbbra is hűteni kellett őket. Mivel a hűtővízet már nem volt hol tárolni, azt 30 év alatt fokozatosan, megtisztítva, fokozott ellenőrzés mellett egy kilométerre a parttól a tengerbe eresztik. A tisztított hűtővíz leengedésének negyedik szakasza várhatóan idén márciusban kezdődik meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!