Pár órával az után, hogy egyidőben hat helyszínen (három szállodában és három templomban) robbantás volt Srí Lankán, újabb két merényletet követtek el eddig ismeretlenek.

Legalább másfélszázan meghaltak Srí Lankán, miután szállodákban és templomokban robbantottak

A húsvétvasárnapi mise idején történt a merényletsorozat.

A főváros egyik peremkerületében, Dehivelában, egy szállodában történt a hetedik robbantás, és ebben legkevesebb két ember meghalt. A CNN-nek az egyik szemtanú azt mondta, hogy amint a robbanás hangjára kinézett az ablakon, két helikoptert látott elrepülni.

Aztán pár percre rá szintén a fővárosban, de már másik peremkerületben egy nyolcadik robbanás is bekövetkezett. Itt egyelőre nincs hír áldozatokról, sérültekről.

Az eddig tudottak szerint legalább 180 ember halt meg, közülük 35 külföldit azonosítottak magyar idő szerint fél 12-ig.

Azért is magas az áldozatok száma, mert húsvétvasárnap a mise miatt sokan tartózkodtak a templomokban. A célba vett szállodákban pedig sok a külföldi vendég.

Az ország kormánya pedig kijárási tilalmat rendelt el azonnal hatállyal, és felfüggesztette a közösségi média működését, írja az MTI.

Egyelőre senki nem vállalta magára a merényletsorozatot. A Srí Lanka-i kormány válságértekezletet tart.

Kiemelt kép: Fotó: Chamila Karunarathne / Anadolu Agency / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!