Garázdaság és a súlyos testi sértés miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség három férfival szemben, akik összeverekedtek egy kocsi kerekének a cseréje közben.

Egy nő kocsijának a kereke leengedett, de az élettársa azt nem tudta kicserélni, ezért a nő telefonon felhívta az egyik ismerősét, hogy segítsen neki. Ezután két férfi érkezett tavaly októberben a nő esztergomi házához.

A házból kijött a nő élettársa, és felelősségre vonta a másik férfit, aki éppen nekifogott a kerékcseréhez, hogy miért hozta magával a harmadik férfit, akivel neki korábban konfliktusa volt.

ugyeszseg.hu

A szóváltás során a két férfi kölcsönösen lökdöste, ütötte egymást. A nő megpróbálta a feleket szétválasztani, de nem járt sikerrel. A verekedés során a nő élettársát a másik férfi úgy lefejelte, hogy emiatt az orra eltört, a sérülés gyógytartama négy hét.

A harmadik férfit sem kellett félteni. Ő úgy avatkozott be a verekedésbe, hogy magához vett egy jókora betonvasat és azzal több alkalommal is megütötte a neki háttal álló, korábban társa által lefejelt férfit. Ezzel nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott neki.

Az ügyészség mindhárom férfit garázdasággal, valamint az orrcsonttörést okozó férfit súlyos testi sértéssel is vádolja. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért az elkövetőkre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!