A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták, majd végső nyugalomra helyezték Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt, aki január 24-én veszítette életét.

A megemlékezők közül elsőként az állami vezetés nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúzott, aki kiemelte: Csollány Szilveszter pályafutása motivációt jelentett a fiataloknak, a sportolóknak. Az olimpiai család nevében a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás felidézte a sydneyi olimpia gyűrűdöntőjében Csollány gyakorlatának emlékezetes pillanatait.

Kapcsolódó

Csollány felfedezője fel sem fogja, hogy meghalt egykori tanítványa

A 83 éves Röck Samu már az ötéves Szilveszterről megsejtette, hogy sikeres sportoló lesz.

Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke a sportág nevében köszönt el sporttársától. Hangsúlyozta: napokkal a halála után is nehéz szavakat találni arra, hogy a sors őt is elragadta, mert amikor december elején megbetegedett, mindenki azt hitte, az ő felépülése nem lehet kérdéses. A Nemzet Sportolója, szintén olimpiai bajnok tornász felidézte Csollány karrierjének állomásait

Igazi öntörvényű őstehetség volt, őserővel megáldva

- idézi Magyart az MTI cikke.

A megemlékezésen a családtagokon, rokonokon, közeli barátokon, ismerősökön és tisztelőkön kívül megannyi ismert sportoló, közöttük olimpiai bajnokok, érmesek is részt vettek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!