Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.


Tizenhárom évet dolgoztam együtt a szakma mesterével. A forgatások befejezése után is összetartotta a Szomszédok stábját, amely neki köszönhetően szeretetben, konfliktusmentesen dolgozott. Mindig a szakmaiságot tekintette a legfontosabbnak, és a legnehezebb pillanatokban is ott volt a humora

- mondta Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója.

Mint fogalmazott, az 1987-től 1999-ig forgatott Szomszédok televíziós filmsorozat alkotói, közreműködői igazi család voltak és a mai napig az maradtak. Kitért arra, hogy felsorolni is nehéz, mi minden kötődik Horváth Ádám nevéhez, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított, a televíziós munkái között pedig csodálatos operaelőadások rendezője is volt.

Nemcsak sikeres rendező volt, hanem emellett férj, apa, nagyapa, testvér, nagybácsi és végül dédapa is. Ott volt és segített, ha bármikor szükség volt rá, családon belül és kívül is, sokaknak pályájukon elindulni, sokan neki köszönhetik hírnevüket, karrierjüket. Humora, tartása, ereje, energiái, műveltsége mindig vele volt, emellett fekete ruhái, a cigarettától érces határozott hangja, szúrós vagy törődő tekintete is jellemezte

- mondta el a család nevében búcsúzó és az elhunyt rendező unokája, Ádám levelét felolvasó Naszlady Éva színésznő, rendező.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében beszélő Bárdos András újságíró hangsúlyozta, Horváth Ádám több ezer embernek tanította és sok milliónak mutatta meg, mi az az ízlés, a műveltség. Úgy fogalmazott, hogy nyom csak a legnagyobbak után marad a tévében.

A Szomszédok klasszikussá vált, pedig csak egy tévésorozatnak indult, de milliók nézik azóta is, nagyszerűbb kordokumentum kevés van

- tette hozzá.

Horváth Ádám 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője, 1994-95-ben az intézmény elnöke volt. Pályája során híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát rendezett, nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós közvetítése. 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban érdemes művészi címet, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként. A rendezőt a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és Budapest XIII. kerületi önkormányzata egyaránt saját halottjának tekintette.

(MTI)

Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!