A Global Carbon Prject CO2-kibocsájtáskutató szervezet becslései szerint tavalyhoz képest 2,4 milliárd tonnával kevesebb szén-dioxid került a levegőbe idén. Ehhez hasonlítható mértékű csökkenés utoljára 2009-ben, a gazdasági világválság idején, és a II. világháború végén volt mérhető - írja a BBC.

A levegő szén-dioxid szintje majd minden országban kevesebb volt idén, de a legnagyobb csökkenést Franciaország és az Egyesült Királyság mutatta, ahol a járvány miatt szigorú kijárási korlátozásokat vezettek be a kormányok még a járvány második hullámában is. Ezekben az országokban a kibocsájtás jelentős része korábban a közlekedésből származott.

Nagy, 12 százalékos esés volt a kibocsájtásban az Egyesült Államokban is, és az összeurópai érték is hasonlóan alakult.

Kivétel Kína, ahol a járvány után olyan gyorsan sikerült újra megerősödnie a gazdaságnak, hogy a széndioxid-kibocsájtás év végéig még meg is haladhatja a tavalyi értéket.

A kutatók szerint a világ széndioxid-kibocsájtása egyébként is csökkenőben van, a világszerte bevezetett klímavédelmi intézkedések miatt. Bár ez egyelőre inkább a növekedés csökkenését jelenti. A szakemberek úgy vélik, majdnem biztos, hogy 2021-ben visszakúsznak majd az értékek a járvány előtti szint közelébe.

hirdetés

Hogy ezt az emelkedést minimalizálni lehessen, a kutatók azt javasolják, a kormányok költsék a gazdaságmentő csomagjaikat karbonsemleges, zöld beruházásokra, és tegyenek erőfeszítéseket a közlekedési szokások átalakítására sétálható és kerékpározható városi terek kialakításával.

A Párizsi Klímaegyezmény céljainak eléréséhez egyébként arra lenne szükség, hogy évi 2 milliárd tonnával csökkenjen világszinten a széndioxid-kibocsájtás a következő évtized minden évében.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés