Egy friss felmérés szerint az uniós országok évente 238 ezer életet menthetnének meg, ha megfelelnének a WHO légszennyezési irányelveinek.


Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség most nyilvánosságra hozott adatai szerint évente megközelítőleg 238 ezer haláleset köthető valamilyen formában a levegő szennyezettségéhez az Európai Unióban. Mindez elkerülhető, de lelegalábbis jelentősen javítható lenne, ha az uniós országok minden előírást és ajánlást betartanának.

A friss tanulmány felbecsülte azokat az előnyöket, amelyek gyorsan jelentkezhetnek a közlekedésből és a lakások fűtéséből származó légszennyezés csökkentésével. A szakemberek 41 európai országot vizsgáltak meg. Az összesítés szerint a közúti közlekedés szennyezésének 20 százalékos csökkenésének köszönhetően mintegy 7 ezer emberrel csökkenne a halálozások száma Európában. A lakások fűtéséből származó légszennyezés 20 százalékos csökkenése pedig hozzávetőleg 13 ezer ember életét hosszabbítaná meg. A változás Kelet- és Közép-Európa országaiban – így Magyarországon is – hozná a legnagyobb javulást.

A felmérés azt is kimutatta, hogy ha kisebb lenne a levegő szennyezettségének mértéke, kevesebb ember halna meg szívinfarktus, szélütés, 2-es típusú cukorbetegség és tüdőrák következtében.

Ehhez olyan megközelítésre van szükség, amely számos különböző ágazatot egyesít, beleértve az energiát, a közlekedést, az ipart és a mezőgazdaságot” – mondta Mark Nieuwenhuijsen, az ISGlobal professzora. Nieuwenhuijsen csapata készített egy online platformot, amely lehetővé teszi a nyilvánosság, a városi hatóságok és a kormányok számára, hogy lekérdezzék a kutatási adatbázist és megjelenítsék a területükön lévő különböző szennyezőforrásokból származó károkat.

Az EU Tanácsa február 20-án új jogszabályt fogadott el a légszennyezettség csökkentéséről a 2030-at követő időszakra – írja a The Guardian.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!