Majoros Bence kvótát szerzett a tokiói játékokra az asztaliteniszezők egyéni olimpiai világselejtezőjén, Dohában. A 23 éves magyar játékos a torna 2-es táblájának keddi döntőjében 4-1-re verte a belga Florent Lambiet-t, és


ezzel megszerezte a négy, Katarban elérhető férfi indulási jog egyikét és élete első olimpiájára készülhet.

A férfi mezőny 73 indulóját három kieséses táblára sorsolták, a viadal első szakaszában ezek győztesei, azaz összesen hárman szereztek kvótát az idén nyárra halasztott játékokra.

Majoros - aki 15. a kiemelési rangsorban - három sikerrel jutott a fináléba, amelyben ő számított esélyesnek, miután 61. a nemzetközi szövetség (ITTF) aktuális világranglistáján, riválisa, a dohai rangsorban 32. Lambiet pedig a 104. A két játékos egyébként jól ismeri egymást, mert évek óta csapattársak a francia Chartres együttesénél.

A meccs igazolta a várakozásokat, a magyar játékos könnyedén hozta az első szettet, majd ugyan a másodikban 7-7-ig fej fej mellett haladtak, a végjátékot ebben is ő bírta jobban. A harmadik játszmában, 6-3-as Majoros-vezetésnél időt kért a belga edző, de ez sem segített tanítványán, mert a hajrában ismét a magyar volt a jobb, és ezzel karnyújtásnyira került a győzelemtől és a kvótától.

A negyedik szettben Majoros kissé kiengedett, így Lambiet szépíteni tudott, de aztán az ötödik felvonásban ismét a magyar irányított. Ugyan 9-6 után a belga 9-8-ra felzárkózott, de ekkor Muskó Péter szövetségi kapitány időt kért, és hatottak is a szavai, mert ezután már csak a magyar asztaliteniszező csinált pontot, írja az MTI.

A dohai viadal szerdáig tart, még Szudi Ádám is versenyben van a kvótáért, ő délután folytatja szereplését a vigaszági táblán, amelynek győztese kapja meg az utolsó indulási jogot. A torna második szakaszában csak azok játszhatnak, ugyancsak kieséses rendszerben, akik az elsőben legalább az elődöntőig eljutottak a táblájukon, márpedig Szudi a legjobb négyig jutott a 3-ason.

Magyar részről nők nem szerepeltek az egyéni világselejtezőn, mert a csapat tavaly januárban indulási jogot szerzett Tokióra, és a háromfős válogatott két tagja egyesben is rajthoz állhat majd a japán fővárosban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!