A győriek az elmúlt 15 évben - beleszámítva a pandémia miatt be nem fejezett szezont - 13-szor jutottak el legalább az elődöntőig, ötször megnyerték a Bajnokok Ligáját (ebből négyszer már a Final Four-típusú lebonyolítási formát), és még háromszor játszhattak döntőt. Félelmetes statisztika.

Kapcsolódó

Tomori jó érzéssel várja a BL-végjátékot, döntőzne az ETO ellen

A Vipers magyar válogatott átlövőjének újdonság, hogy itthon van, de nem magyar csapattal.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy évről évre toronymagasan a legnagyobb költségvetéssel dolgozik, a legerősebb kerettel rajtol, akkor - az olykor gyengébb periódusok ellenére is - a legnagyobb esélyese lesz a hétvégi, budapesti négyes döntőnek.

Igaz, nem a legjobban sikerült a főpróba: a bajnokságot ugyan behúzta ugyan a Győr jobb gólkülönbségének köszönhetően az FTC ellen, de a fővárosiak a múlt hétvégén, a Magyar Kupa döntőjében visszavágtak (26-22). Kérdés tehát, hogy melyik arcát mutatja az ETO:

azt, amelyik végigverte a mezőnyt az idei BL-sorozatban (egy döntetlent és egy vereséget leszámítva eddig 14 győzelmet számlál a szezonban) vagy amelyiket a debreceni kupadöntőben láttunk?

"Minél több lehetősége van egy edzőnek, annál könnyebb a helyzete. Tényleg olyan kvalitású játékosaink vannak posztonként, hogy teljesen mást tudnak mutatni, más impulzust tudnak a pályára vinni akár csereként is. Megvannak a variációs lehetőségeink, nagyobb meglepetést tudunk okozni" - nyilatkozta a Sport TV-nek Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC elnöke.

A korábbi ötszörös BL-győztes világklasszis irányító szerint az elődöntőben a világ legjobbjai közül ketten egymás ellen játszanak majd, hiszen amíg az ETO irányítója Stine Oftedal, addig a szombati ellenfél, a Team Esbjerg csapatát Henny Reistad formája határozza meg.

"Kettejüket nem is tudnám összehasonlítani, mert Reistad számomra inkább átlövő, még ha nincsenek is ma már nagyon tipikus irányítók és átlövők. Ennek ellenére akkor is abban bízom, hogy most ellenünk nagyon sokat fog irányítóban játszani, mert azt vettem észre rajta, hogy ebben a pozícióban inkább a szervezőkészsége jön elő, és az nekünk jobb" - tette hozzá.

A felek eddig kétszer találkoztak a BL-ben, 2017 februárjában a győriek 32-26-ra nyertek idegenben, majd egy hónap múlva 33-22-re otthon.

Hisz a meglepetésben az Esbjerg

Ami az ellenfelet illeti, a dánok sem lehetnek hurráhangulatban, hiszen szinte már a kezükben volt a dán bajnoki aranyérem, végül mégis meg kellett elégedniük a második hellyel.

A két csapat egyaránt csalódáson van túl, az ETO ugyanis elbukta a Magyar Kupa döntőjét az FTC ellen, míg a Team Esbjerg nyerő helyzetből kapott ki az Odensétől a bajnoki finálé mindent eldöntő harmadik meccsén, és csak ezüstérmes lett.

A csapat a bajnoki döntő május 24-i, első mérkőzésén 31-27-re kikapott Odensében, majd 28-án alaposan, 35-28-ra visszavágott. Így jött el a keddi, mindent eldöntő összecsapás idegenben, ahol az Esbjerg nagyszerűen játszott, az első félidőben többször is vezetett hat góllal, a szünetre még maradt három gól előny (14-11), de aztán az Odense a kiválóan védő Althea Reinhard vezérletével megnyomta a hajrát és végül 25-24-es sikerrel megvédte a címét.

"Úgy gondolom, kitűnő szezont vívtunk, de most csalódottak vagyunk az ezüst miatt. De jön a hétvége, nagy feladatok várnak ránk, gyorsan el kell felejteni a kudarcot. Amikor a játékosok előtt meglebegteted a Bajnokok Ligája-elődöntőt, akkor a csalódottságuk ellenére nagyon is koncentrálni fognak" - nyilatkozta Jesper Jensen edző.

A Daniasport szerint a szakember azt is elmondta, hogy igenis van esélyük Budapesten.

Őrülten büszkék és boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk az elődöntőben. Élveznünk kell a helyzetet és az önmagunkba vetett hittel kell nekimennünk a hétvégének. Sok jó meccset játszottunk idén, ezért is hiszem, hogy lehet esélyünk

- mondta.

Az esbjergiek kerete nem olyan bő, és a játékosok kevésbé tapasztaltabbak: mindössze három olyan akad, aki szerepelt már valaha Final Fourban, Marit Malm Frafjord (CSM Bucuresti), Line Jörgensen (CSM Bucuresti) és Heny Reistad (Vipers).

Reistad: Motiváltak vagyunk a győzelemre

Utóbbiról másfél éve a 24.hu is írt portrét, akkor az apropót az adta, hogy az átlövő-irányító 21 évesen tagja volt a norvégok Európa-bajnok csapatának. Nos, Reistad azóta emelte a tétet, 2021-ben világbajnoki címet nyert, beválasztották a vb All Star-csapatába, a Vipersszel pedig úgy lett tavaly Bajnokok Ligája-győztes, hogy a négyes döntő legértékesebb játékosa (MVP) címet ő érdemelte ki.

Kapcsolódó

Nem csoda, ha a világ legjobb kézilabdázója lesz

A Győri ETO által is hívott Henny Reistad még csak 21 éves, de elképesztő karriert jósolnak neki.

"Az elmúlt szezonok nagyon jók voltak számomra, folyamatosan fejlődtem a játék minden területén. Ugyanakkor van rajtam némi teljesítménykényszer, további nyomás, de nagyon élvezem a kézilabdát, és jól érzem magam" - nyilatkozta a sorozat hivatalos honlapján.

Tavaly nyáron váltott, és a Team Esbjerget választotta, így egy évvel azután, hogy a Final Four történetének egyik legmeghatározóbb teljesítményét nyújtotta, ismét visszatér Budapestre, igaz, egy másik csapat színeiben.

A szezonban eddig 86 góllal segítette a csapatát, és minden bizonnyal megdönti a tavalyi, 88 gólos egyéni BL-csúcsát.

"Folyamatosan egyre jobbak vagyunk ebben a szezonban, nagyszerű szezont futottunk, alig várom, hogy újra Budapesten játszhassak. Nem szeretném alábecsülni a többi ellenfelet, de úgy gondolom, hogy mi kaptuk a legnehezebbet.

Hozzánk hasonlóan a Győr is megnyerte a csoportját, remek csapat, csodálatos kézilabdát játszik. De megvan a tapasztalatunk, motiváltak vagyunk a győzelemre

- mondta Reistad.

Lunde nem akar visszavonulni

A másik ágon a francia Metz Handball a Tomori Zsuzsannával érkező norvég Vipers Kristiansand csapatát fogadja, a felek már a csoportküzdelmek során is megmérkőztek egymással.

Tavaly szeptember 26-án a Metz 23-18-ra nyert otthon, majd február 5-én 31-25-re idegenben. Az egymás elleni mérleget tekintve is a franciák jobbak a BL-ben: az eddigi 9 mérkőzésből hatszor győztek, egy döntetlen mellett mindössze kétszer kaptak ki.

A norvégoknál ott lesz a pályán Katrine Lunde, aki a hírek szerint ismét hosszabbítana klubjával, és célja, hogy ott legyen a 2024-es párizsi olimpiáén. A 42 éves klasszis eddig ötször nyert BL-t, kettőt a Viborggal, kettőt az ETO-val és egyet a Vipersszel.

"Öt évvel azután, hogy pályafutásom utolsó szakaszának tartott Vipershez csatlakoztam, még mindig erős és motivált vagyok. Szeretek a pályán lenni, szeretek edzeni és szeretem a kézilabdát. Úgy érzem, a testem még mindig kellően fitt, és amíg élvezem a játékot, addig folytatom. A válogatott kapusedzője, Mats Olsson azt mondta nekem, ne hagyjam abba, mert az emberek azt hiszik, hogy túlléptem egy bizonyos életkoron. Saját magával kapcsolatban azt mondta, túl korán abbahagyta a játékot, és megbánta. Így én folytatni fogom.

Remélem, rá fogok jönni, ha eljön a visszavonulás az ideje. Vagy majd valaki odajön hozzám és azt mondja, itt az idő

- mondta.

Mindig a Győré az első meccs?

A norvégok egyébként kicsit morogtak, amiért ismét a magyar csapat játssza az első elődöntőt, azaz továbbjutás esetén több pihenője lesz a fináléig.

"Egyet kértünk a Viasattal közösen, hogy a mienk lehessen az első meccs. Így többórányi plusz időd marad a regenerálódásra és a pihenésre. Ez még akkor is fontos lehet, ha tavaly egy késői elődöntővel is megnyertük a tornát" - reklamált Ole Gustav Gjekstad, a Vipers edzője. A kérése azonban nem talált meghallgatásra.

"Minden mérkőzés időpontját a műsorszolgáltatókkal egyeztetjük, a célunk, hogy a lehető legjobb médiamegjelenítést biztosítsuk az európai női kézilabdának" - reagált Thomas Schöneich Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kommunikációs menedzsere.

Női kézilabda Final Four

Elődöntők, szombat (15.15 és 18.00):
15.15: Győri Audi ETO KC - Team Esbjerg (dán).
18.00: Metz HB (francia) - Vipers Kristiansand (norvég).

Helyosztók, vasárnap:
15.15: a 3. helyért.
18.00: döntő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!