A kalinyini urnazárással fejeződtek be vasárnap a helyi választások Oroszországban, amelynek eredményét Dmitrij Medvegyev miniszterelnök úgy jellemezte, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt megőrizte "vezetői minőségét" és az ország első számú politikai ereje maradt.


Moszkvában, ahol Vlagyimir Putyin elnök is leadta szavazatát, a Dozsgy ellenzéki online televízió szerint a polgármesteri hivatalhoz közel álló Civil Társadalom Fejlesztésének Alapja nem adott ki exit-pollokat, mert egyes körzetekben a választók 45-50, de volt ahol a 70 százaléka megtagadta a válaszadást.

A Dozsgy egyébként a Kremlhez közel állónak mondott forrásból úgy értesült, hogy egyetlen kormányzóválasztás esetében sem lesz szükség új fordulóra, ami alátámasztani tűnik a kormányfő bejelentését.

Az oroszországi választások keretében 16 régió vezetőjéről, 13 regionális törvényhozás képviselőiről, 22 adminisztratív központ önkormányzati képviselőiről és 3 ilyen központ vezetőjéről döntöttek. Emellett a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartottak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeztek.

A voksolás az ország összes - nyolcvanöt - régióját érintette és több mint 47 ezer mandátum sorsát dönti el a megkezdődött szavazatszámlás után. Az orosz Központi Választási Bizottság közlése szerint a választott tisztségekért több mint 118 ezer 500 jelölt versengett, közülük 91 ezren pártok képviseletében, 27,4 ezren pedig egyéni jelöltként. A szavazókörzetek száma több mint 48 ezer volt.

Független és ellenzéki médiumok és politikusok egyébként beszámoltak láncszavazások, szavazatvásárlás eseteiről, valamint meghamisított szavazólapok urnába dobásáról. Moszkva belvárosában hetedmagukkal őrizetbe vették Ilja Azarov és Valerija Ivleva újságírót, továbbá Marija Aljohinát, a Pussy Riot együttes tagját, amiért a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett tüntettek.

Az orosz belügyminisztérium délután azt állította, hogy 315 szabálysértésről érkezett bejelentés hozzá, de ennek egyharmada alaptalannak bizonyult. Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke azzal vádolta meg a voksolások megfigyelésére szakosodott Golosz civil szervezetet, hogy 30 esetben az előző választások alatt megtörtént eseteket vett megint elő úgy, mintha azok most történtek volna.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) azzal vádolta meg a Google-t, a Facebookot és a YouTube-ot, hogy politikai hirdetések terjesztésével megsértették Oroszországban a kampánycsendet és ezzel beavatkoztak az ország belügyeibe. A választáson egyébként több mint 160 ezer megfigyelő vett rész.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!