Május elsején véget ér a téli kilakoltatási moratórium, így szerdától ismét bajba került családokat lehet utcára tenni. A moratórium tavaly novemberben lépett életbe és április 30-ig tart. A végrehajtás alatt álló családoknak van miért aggódniuk, az elmúlt években ugyanis soha nem látott mértékben pörögtek fel a kilakoltatások.

Felpörögtek a kilakoltatások, három év alatt csaknem tízezer ingatlant ürítettek ki

Az elmúlt évek második legtöbb kilakoltatása történt a családok évében.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai alapján 2017-ben történt a legtöbb lakáskiürítés. Ebben az évben összesen 3636 kilakoltatást foganatosítottak az önálló bírósági végrehajtók, ettől a számtól a tavalyi adat sem maradt el jelentősen, ugyanis 2018-ban is 3212 ingatlant ürítettek ki a végrehajtók.

Az intézkedések a családos gyermeket sem kímélik. Az elmúlt két évben - a fővárost leszámítva - legalább 8 gyerek került gyámhivatali gondozásba kilakoltatás miatt, közülük 4 kiskorút a családok évében emeltek ki a családjából.

Pécs, 2011. április 7. Önkényes lakásfoglalókat, hét felnõttet és öt gyereket lakoltatott ki a Hársfa utcában négy önkormányzati tulajdonban lévõ lakásból a 7 napos türelmi idõ lejárta után a pécsi önkormányzat. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

Családokat szakít szét a kilakoltatás

Bár a kormány nem tartja nyilván, hogy a családok évében hány kiskorú került állami gondozásba kilakoltatás miatt, voltak ilyen esetek.

Éppen ezért nem rég - nem első alkalommal - rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek ellenzéki politikusok, amelyen törvénybe iktatnák a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát. Javaslatuk szerint ha az Országgyűlés elfogadná a javaslatot, akkor a települési önkormányzatoknak kötelezettsége lenne megfelelő elhelyezést biztosítani a kilakoltatással fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett gyermekes családoknak, valamint az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében már a lakáskiürítés bírósági elrendelésére se lenne lehetőség abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

Kiemelt kép: a rendőrök elvezetnek egy adóst, aki önkéselést akart magán végrehajtani, hogy így akadályozza meg a kilakoltatását Újpesten. (MTI / Máthé Zoltán)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!