Május elsejével véget ért a moratórium, és már el is kezdődtek a kilakoltatások. Csak 2018 májusa és júniusa között több mint 1350 kilakoltatás történt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan naponta 22 családot lakoltattak ki. Ahogy arról beszámoltunk, jelenleg egy kilencgyermekes nagycsalád feje fölül is elárverezhetik a házat.

Az eljárás most folytatódik, az egykori modell Bíró Ica pedig szintén azok között van, akik elveszíthetik az otthonukat.

Tíz évvel ezelőtt vet fel svájcifrank-alapú hitelt, aminek fedezete a XII. kerületben lévő háza volt. Az utóbbi években azonban nem tudta maradéktalanul fizetni a részleteket, ezért most jogerős ítélet alapján mindkét ingatlanjából kilakoltatják.

Bíró Ica budai otthonánál már reggel megjelentek a végrehajtók, és egy teherautóra pakolták az ingóságait. A helyszínen többen is hangosan tiltakoznak, köztük a fitneszlady is.

A Mérce élő közvetítése:

Mérce

A moratórium lejártával elkezdődtek a kilakoltatások. Ma Bíró Icát lakoltatják ki budai házából.

A kilakoltatási moratórium, vagyis az az időszak, amíg felfüggesztik a családok kilakoltatását, movember 15-től április 30-ig szokott tartani. Az ellenzéki pártok áprilisban kérték a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a moratóriumot, erre azonban nem került sor.