Az Európai Unió Bírósága ma kimondta, hogy 1 millió eurót vesz el naponta a Bizottság kezdeményezésére a lengyel emberektől, mert a kormány még nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamaráját, írja szerda esti posztjában Varga Judit.


Az igazságügyi miniszter szerint Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy az év végéig beszüntetik a fegyelmi kamara működését, ehhez már csak a jogszabályokat készítik elő.

Tehát ismételten aránytalan és indokolatlan az uniós intézmények erőszakos fellépése

- fogalmazott.

Mint írta, napokkal ezelőtt az Európai Parlament azt mondta ki, hogy a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása, most pedig az Európai Unió Bírósága a Bizottság nyomására bünteti súlyosan a lengyel embereket.

Lassan mondjuk, hogy Brüsszelben is megértsék: hagyják békén Lengyelországot, elég a politikai nyomásgyakorlásból!

- zárta a bejegyzést Varga Judit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!