Nehéz időszakon vagyunk túl, és nehéz időszak jön. Nekünk elegünk van a vírusból, de a vírusnak nincs elege belőlünk. Az álláspontunk ugyanakkor nem változott, amíg nincs vakcina, addig a védekezésé a főszerep. Tudjuk tartani a lépést a vírussal

- mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban vasárnap reggel.

A kormányfő közölte, a szakemberek tájékoztatása alapján meglehetősen biztonságban érzi a magyarokat.

A védekezésről szólva azt mondta, hogy a tudósok becslése alapján a legmagasabb egyidejű fertőzöttség adat hazánkban 200 ezer főre tehető az előrejelzések szerint. Ez 16 ezer kórházi ágy és 800-1000 lélegeztetőgép egyidejű használatát jelenti. Ezért - mint mondta - a kormány inkább ezeknek a számoknak a duplájával számol, és ennek a kapacitásnak duplájára készíti fel az egészségügyet. Mi biztosra megyünk, ezért duplán számolunk - mondta.

Hozzátette, ez az orvosok és az egészségügyi személyzet tekintetében a járvány hatalmas terhet jelent, így az orvosok és szakszemélyzet vezénylésére van szükség, az átszervezések elkerülhetetlenek. Emiatt van zúgolódás is, ám amíg nincs vakcina, addig szükség van a munkaerő átcsoportosítására - mondta.

Az orvosok béremeléséről szólva Orbán Viktor arról beszélt, hogy a második hullám hosszabb és nehezebb lesz, ezt pedig így nem fogják bírni az orvosok és az egészségügy, ezt átszervezés nélkül nem lehet megoldani. A bérrendezés - ahogy mondta - történelmi adósság is, eddig toldozgatás, foltozgatás történt az egészségügyben.

Orbán: Áttörő erejű béremelést kapnak az orvosok, kivezetjük a hálapénzt

Jövő év közepéig nem reális, hogy lesz idehaza vakcina, ezért emberfeletti munkára lesz szükség az egészségügyben - indokolta a döntést Orbán Viktor.

Beszélt arról is, hogy az orvosok nagymértékű béremelése a kormányban is nagy vitát váltott ki, mert most a munkahelyek megőrzésén van a hangsúly, nem a fizetésemelések időszakát éljük. De a miniszterelnök szerint a válság kétszeres súllyal jelenik meg az egészségügyben, ezért szükségesnek látta a béremelést.

Azt mondta:

A jelen helyzetben a járvány nem ellene, hanem mellette szól, hogy az orvosok bérét emeljük.

Hozzátette, hogy egyébként "szerződésdzsungel" van az egészségügyben. Előfordul olyan kórház ahol 8-10 féle szerződéssel dolgoznak az orvosok a kórházakban. Ezért átlátható rendszert kell létrehozni egészségügyi dolgozóknak.

Egységes egészségügyi munkajogviszonyt, szabályrendszert hozunk létre az egyházi, állami és az önkormányzati egészségügyi intézményekben

- mondta.

A költségekről szólva azt mondta, az az összeg, ami a költségvetésből kimegy az orvosoknak, az meg fog duplázódni. De nem minden orvost fog azonos módon érni a változás - húzta alá, hozzátéve, hogy nincs egységes szám, az orvosi kamarai javaslatokat fogadták be.

Az interjúban szó volt az Európai Unió jogállamisági jelentéséről is. Orbán Viktor erről azt mondta:

Amit én gondolok, azt nem mondhatom, ezért visszafogott leszek.

Szerinte arról van szó, hogy az Európai Bizottság egy migrációs tervet hozott létre, amely a V4-es országok számára nem elfogadható, ezért az egyik uniós biztos (Vera Joruva) megtámadta Magyarországot. Orbán szerint nem az volt a sértő, amit róla mondtak, hanem az, hogy "tökkelütöttnek" bélyegezték a magyar embereket. Mert róluk pedig azt állították, hogy nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak, önállóan döntsenek.

Majd ezután - folytatta a kormányfő - kiadtak egy jelentést, amit Orbán csak "Soros-jelentésnek" nevez. Ez nyílt és összehangolt támad - mondta. Miközben szerinte a vírusra és a védekezésre kéne koncentrálni. A feladat a világjárvány megfékezése volna.

Orbán Viktor egyébként levelet írt a Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, kérve, hogy az érintett EU-biztos távozzon posztjáról, ám levelére nem kapott választ egyelőre.

Jourová: Tisztelem a magyarokat, de a kormányt attól még szabad kritizálni

Vera Jourová azt mondta, hogy nem akart belemenni személyeskedő vitákba.

A miniszterelnököt a Kossuth Rádió riportere arról is kérdezte, mit gondol arról a Mesevilágcímű gyermekkönyvről, ami nagy port kavart Magyarországon, amelyben például a királyfi, a királyfit veszi el. A könyv miatt tüntetett a Mi Hazánk mozgalom, amelynek egyik képviselője, Dúró Dóra le is darált egy ilyen könyvet. Orbán erre azt mondta, szövevényes viták ezek, ám Magyarországon vannak jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak. A kormányfő szerint a "jelenséget" a magyarok türelmesen, toleránsan kezelik, ám van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta:

Hagyják békén a gyerekeinket.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!