A törvény biztosítja, hogy a gyermek nevelésébe a szülőn kívül senki ne szólhasson bele. A szülőnek tehát jogában áll eldönteni, hogy gyermeke milyen tartalmat nézzen például az ön által említett, fizetős tartalomszolgáltató felületeken. A balliberális politikusok hisztériakeltésével ellentétben tehát az új törvény semmiféle cenzúrát nem alkalmaz, nem tilt be filmeket vagy könyveket


- mondta Varga Judit a Magyar Hírlapnak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogyan kell értelmezni a gyermekvédelminek nevezett törvényt a Netflix vagy az HBO esetében.

Az igazságügyi miniszter továbbá arról beszélt, hogy nem szeretnék, "ha a kiskorúak olyan témákkal és tartalmakkal találkozzanak akaratlanul, akár a szülő engedélye nélkül is, amely az életkori szakaszukkal összefüggő értelmi és feldolgozási képességeikkel nincs azonos szinten".

Annak kapcsán, merre tart majd idén az Európai Unió, Varga úgy vélekedett:

meg fognak mozdulni az euró­pai politika tektonikus lemezei.

Emlékeztetett: a magyar országgyűlési választások mellett választásokat tartanak Franciaországban is. A miniszter jelezte:

Agresszív kampányra kell készülnünk, amiből az uniós intézmények már most kiveszik a részüket. Az olyan erényekre, mint a türelem vagy a józan gondolkodás, nagyobb szükségünk lesz, mint valaha, hiszen láthattuk, hogy ha Magyarország megbüntetéséről van szó, a balliberális oldal nem ismer határokat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!