Egy új esettanulmány szerint azt követően került kórházba egy férfi, hogy varázsgombából készített "teát" injekciózott magába - írja az IFLScience.

A gomba a beadást követően növekedni kezdett ereiben.

A 30 éves páceins opioidfüggőségét és depresszióját próbálta meg kezelni, a beteget családja hozta be a kórházba, miután felfedezték rossz állapotát.

A rokonok elmondták, hogy a férfi a közelmúltban hagyta abba a bipoláris zavarára felírt gyógyszer szedését, ezt követően súlyos érzelmi ingadozások alakultak ki nála. Ekkor kezdett el érdeklődni az LSD, illetve a bizonyos gombafajokban fellelhető pszichoaktív pszilocibin terápiás hatásai iránt. Bár ezen anyagokkal valóban értek már el izgalmas eredményeket a kutatók, azok mind kontrollált kísérletek során születtek meg.

Cavan Images / Getty Images

A férfi varázsgombát, egészen pontosan kubai badargombát szerzett be magának, majd ahogy ő fogalmazott, gombateát készített belőle forró víz segítségével. Egyes fogyasztók szoktak hasonló keveréket inni, a páciens azonban átszűrte az anyagot, majd beinjekciózta.

Családja napokkal később találta meg a zavart, elsárgult, hányingerrel, hasmenéssel és véres hányással küzdő férfit. Ekkor már több szerve, köztük veséje és tüdeje is elkezdtek leállni, szívverése felgyorsult, és vérmérgezés jelentkezett nála. A beteg intenzív kezelésre szorult, az orvosok pedig kimutatták, hogy az általa használt gomba elkezdett növekedni az ereiben. A szakértők szerint az eset is rávilágít a kábítószer-használat veszélyeire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!