A brit uralkodó kedveli Magyarországot, többször is járt már nálunk és a szomszédos erdélyi birtokán is évente megfordul.


Az új brit uralkodó,

Négyszer is járt Magyaroszágon, először 1990-ben Diana hercegnével. Pár szót megtanult magyarul, és szeretettel beszél a magyar gyökereiről is. A királyt lenyűgözi a magyar népzene és az építészet is, nagyon szereti a régi épületeket. Kedvence a Lánchíd, melynek angol kötődése is van - derül ki a Tények összeállításából.

A király egyik szépanya, a mai Windsor uralkodóház egyik ősanyja, az erdélyi magyar grófnő Rhédey Klaudia volt. Egy látogatás során beszélt Kálnoky grófnak arról, hogy milyen helyet álmodott meg magának: egy hegynél, egy kis faluban, az erdők, mezők szélén képzelte el az idális "otthont". Így a gróf megmutatta neki az erdélyi Zalánpatakot, ahol a volt Walesi herceg megvett egy vendégházat, amit felújított. Károly pedig azóta minden évben visszatér ide pár napra.

A tévének Kumin Ferenc, londoni magyar nagykövete azt mondta, hogy mivel Károly utoljára 2010-ben látogatott hozzánk, akkor már Kamillával, így most már időszerűvé válik egy újabb látogatás.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!