Kedden piaczárás után tette közzé a negyedik negyedéves eredményét a Waberer's. A negyedéves veszteség a várakozásoknál (-3,9 millió euró) is nagyobb, 17,6 millió euró lett, míg egy évvel korábban 5,2 milliós nettó eredményt tudott felmutatni a cég, írja az Erste befektetési Zrt. elemzésében.


A nagyobb veszteségben az is szerepet játszott, hogy 6,2millió euró egyszeri tétel is sújtotta a negyedévet. Ebből 5,8 millió a Link goodwill-jének átértékeléséből, míg 0,4 millió a létszámcsökkentéshez kacsolódó végkielégítéseknek volt köszönhető. (Az utóbbi esetében, ha kéthavi bérrel számolunk, akkor az idei eredményt 2,4 millió euróval javíthatja.)

A nemzetközi szegmensben (ITS) nagyot emelkedtek az egy töltött kilométerre jutó bevételek, hiszen 1,08 eurót értek el az előző negyedévi 1,05-tel szemben. Ugyanakkor a kihasználtság tovább csökkent. A kamionok havi futásteljesítménye 9.546 kilométerre esett a 10.000 fölötti értékről, ami már szintén gyengének volt mondható. Ez pedig negatív hatást gyakorolt az értékesítés árbevételére (kisebb mértékben) és a jövedelmezőségre is (nagyobb mértékben). A régiós szegmensben (RCL) is hasonló folyamatokat láthattunk, de ott a raktározási tevékenység jó teljesítménye sokat segített az eredményen.

Ha az EBITDA-t nézzük, akkor az ITS 0,5 millió eurós veszteséget tudott felmutatni (6,2milliós egyszeri negatív tétel), míg az RCL esetében közel feleződött 2,3millió euróra. Az egyéb szegmensben (biztosítás) 1,5 millió euróra növekedett az egy évvel korábbi 1,3 millió euróról.

Az eladósodottság EBITDA-val való fedezettsége a harmadik negyedévi 3,8-as értékről 4,3-ra növekedett. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a bankok átmenetileg szemet hunynak a 3,5-ös határ megsértése fölött, így semmilyen retorzióval nem kell számolnia a cégnek. Különben az év végén a készpénz állomány 57 millió euróra rúgott, s még a nettó (hitelekkel csökkentett, nem lízinggel!) állomány is közel 40 millió euró volt.

Az új vezérigazgató bízik, hogy újra nyereségesek lesznek

Az új vezérigazgató, Robert Ziegler elmondta, hogy folyamatban vannak a rövidtávú intézkedések, amelyek újra jövedelmezővé teszik a vállalatot:

  • az új kamion rendelésállományt csökkentették 300 darabbal, s ha kell tovább csökkentik a flottát;
  • tovább optimalizálják az útvonalakat;
  • az útdíjakat és az üzemanyagköltségeket is redukálják;
  • csökkentik az indirekt költségeket is a létszám visszavágásával és a szerződött külső felekhez kötődő költségek csökkentésével.

Mindenesetre a vezérigazgató szerint ez nem elég az üdvösséghez. Dolgoznak egy új stratégián, amelyet az év során fognak bemutatni, s ami biztosítani fogja a cég hosszútávú növekedését:

  • a cégnek sokkal jobban kell alkalmazkodnia a külső környezet változásaihoz;
  • a jelenlegi üzleti mix nagyon a saját kamionokra támaszkodik, valószínűleg el kell mozdulni az alvállalkozói piac felé;
  • és nem utolsó sorban a cégnek ügyesebbnek kell lennie az üzletek megkötésében.

Az elemzők véleménye

A várakozásoknál rosszabb eredmény jelentős mértékben a Link üzleti értékének átértékeléséhez és a költségcsökkentésekhez köthető. A cég megtette az első intézkedéseket az eredményesség javítása érdekében, amelyet az első negyedéves alacsonyabb átlagos üzemanyagárak is segíthetnek. A strukturális változások és az új stratégia izgalmas lehet.

Összeségében azt gondoljuk, hogy a gyenge eredményre esetlegesen bekövetkező eladói nyomás jó vételeket teremthet a piacon, hiszen hiszünk abban, hogy az első negyedévben már megjöhet valamiféle fordulat az operáció jövedelmezőségének tekintetében.

Kiemelt kép: MTI / Ujvári Sándor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!