Kormánybiztossá nevezték ki Wáberer Györgyöt - írja az atv.hu a Magyar Közlöny alapján.

A Waberer's International Nyrt. társtulajdonosa a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztosa lett, a feladata pedig a kormányhatározat szerint az lesz, hogy összehangolja a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását, együttműködve az ottani településekkel, a megyei önkormányzattal és a kormányhivatallal.

Emellett közreműködik a fejlesztéshez szükséges pénz előteremtéséhez és a Tokaji Borvidéket érintő kormányzati döntések előkészítésében és végrehajtásában, turisztikai projektek előkészítésében, munkahelyteremtő helyi beruházások tervezésében, a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetésekben, továbbá „a térség megtartóerejének növelését elősegítő közösségi, társadalmi környezet-javítására irányuló döntések előkészítésében és végrehajtásában”.

Wáberer lesz a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács megválasztott elnöke is, munkája során a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és az azt felügyelő Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnökkel is együtt kell működnie.

Nemrég megírtuk, hogy a 20 leggazdagabb magyar listáján szereplő milliárdos üzletember nemrég magánkórházat nyitott Wáberer Medical Center néven.

hirdetés



hirdetés