A kormányrendelet értelmében az állami fenntartású oktatási intézményekben a pedagógusoknak kötelező lesz beoltatni magukat, ha ezt nem teszik meg, fizetés nélküli szabadságra küldik őket. Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a pedagógusoknak december 15-ig kell felvenni az első oltást.


Az InfoRádió információi szerint van olyan kistelepülési iskola, ahol a 12 fős tanári karból mindössze hárman vannak beoltva, és pénteken, miután megkapták a levelet arról, hogy kötelező lesz az oltás minden pedagógusnak, hárman már fel is mondtak.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke ennek kapcsán az InfoRádiónak arról beszélt, hogy "ha pedagóguspályán levők közül, ahol egyébként 90 százaléknál is magasabb az átoltottság, fel fognak mondani vagy fizetés nélküli szabadságon töltenek bármekkora időszakot is, akkor minden egyes ember számítani fog, és minden egyes ember hiányozni fog a rendszerből". Mint mondta, ha egy kisebb tantestületből akár csak egyetlen tanítónő felmond, nagyon nehéz lesz megoldani a helyettesítést.

Horváth Péter elmondta, az állami fenntartásban dolgozók száma százezres nagyságrendű, "ha a 10 százaléknyi kollégából, aki nem átoltott, egyik sem venné fel az oltást, az teljesen tragikus következményekkel járna szinte minden egyes régióban".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!