Más lesz az idei húsvét. Balog Zoltán szólama minden jel szerint hiányozni fog a húsvéti kórusból.


A keresztények hite szerint Jézust nagypénteken feszítették keresztre és vasárnap hajnalra támadt fel. Ezért húsvétkor azt ünneplik, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket – a keresztény hitű emberek legnagyobb ünnepe tehát a húsvét.

Az MFOR összefoglalója szerint azt tudni, hogy a katolikusok vezetője, Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek nagyszombaton este hat órától a budapesti Szent István-bazilikában vezeti húsvét vigíliájának szertartását. Húsvét vasárnap délelőtt fél tizenegykor pedig az esztergomi bazilikában mutat be ünnepi szentmisét.

Pásztor Dániel református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi alelnöke húsvét vasárnap tíz órától a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóvelezden tart ünnepi istentisztelet.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!